A mérkőzéseket április 25-én rendezik, a Vasas Femina hazai pályán próbálja majd elérni a világraszóló bravúrt, hogy kiejtse a romániai női labdarúgás elmúlt tíz évének legsikeresebb csapatát.
Az Olimpia a legutóbbi nyolc évben mindig bejutott a döntőbe, hatszor győzött, kétszer pedig kikapott, az azóta megszűnt Marosvásárhelyi ASA-tól (2010-ben és 2016-ban).
A Vasas Femina a Román Kupában eddigi legjobb eredményét 2011-ben érte el, akkor még a szentegyházi székhelyű együttes az elődöntőig jutott, az ASA viszont kettős győzelemmel búcsúztatta.
Női labdarúgó Román Kupa, negyeddöntő, április 25.:
Bukaresti Fair Play–Borgóprundi Heniu
Székelyudvarhelyi Vasas Femina–Kolozsvári Olimpia
CSS Târgoviște–Temesvári CFR
Piros Security–Jászvásári Navobi
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!