HIRDETÉS

Bánhatja az elszalasztott esélyt a Sepsi OSK

Fotó: Facebook/Sepsi OSK

2018. december 11., 10:53

Hazai pályán szenvedett egygólos vereséget a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a labdarúgó 1. Liga 19. játéknapján, amelyen az FC Botoșani együttesét látta vendégül. A háromszékiek az első félidőben hátrányba kerültek, a folytatásban pedig hiába dolgoztak ki nagy helyzeteket, lehetőségeiket nem tudták kihasználni.

2018. december 11., 10:53

A megszokottnál jóval kevesebben voltak kíváncsiak a hétfő esti találkozóra, amelynek első negyedórája eseménytelenül telt el, a csapatok inkább ismerkedtek egymással és a nehéz talajú pályával.

Húsz percet kellett várni az első komolyabb lehetőségre, amikor Vașvari csavart a hosszú sarok irányába, de lövése kevéssel mellé ment. Három perccel később Tandia vette célba egymás után kétszer is Fraisl kapuját, de elsőre az osztrák hálóőr védett, majd második kísérlete elszállt a keresztléc felett.

HIRDETÉS

A 33. percig Fejér kapuja nem forgott veszélyben, ám ekkor a vendégek váratlanul megszerezték a vezetést: Karaboue remek ütemben ugratta ki Golofcat, aki faképnél hagyta védőjét, és higgadtan a jobb alsó sarokba helyezte a játékszert (0–1).

Két perc elteltével Fülöp Lóránd akár megduplázhatta volna a moldvaiak előnyét, de tiszta helyzetből kapu mellé lőtt.

Az első félidő utolsó perceiben a piros-fehérek is kezdtek ébredezni, és a 43. percben Ștefan lábán volt az egyenlítés, de miután a lesre kimozduló védelem mögött egyedül maradt a kapuval szemben, pontatlanul célzott, így kimaradt a nagy lehetőség.

•  Fotó: Facebook/Sepsi OSK Galéria

Fotó: Facebook/Sepsi OSK

Szünet után egy sokkal határozottabb hazai csapat tért vissza a pályára, és előbb Simonovszki lőtt jó helyzetből kapu mellé, majd Tandia próbálkozását tolta oldalra Fraisl.

Az 55. percben Vașvari távoli lövése süvített el a kapufa mellett, de egy perccel később a túloldalon is kimaradt egy lehetőség, amikor egy ellentámadásnál Fülöp lépett ki a hazai védők közül, Fejér azonban jó ütemben mozdult ki a kapujából, és menteni tudott.

•  Fotó: Facebook/Sepsi OSK Galéria

Fotó: Facebook/Sepsi OSK

Az utolsó félórában már csak egy csapat maradt a pályán, Eugen Neagoe tanítványai ostrom alá vették a vendégek kapuját, távoli kísérleteik mellett több helyzetet is kidolgoztak, de azok sorra kimaradtak.

A 68. percben Simonovszki egy remek labdaátvétel után maradt a kapussal szemben, de lövését Fraisl lábbal hárította. Néhány perc múlva a csereként beállt Mensah a jobboldalról ívelt tökéletesen a hosszú saroknál helyezkedő Nouvier elé, akinek kapáslövését ismét nagy bravúrral védte a vendégek hálóőre.

•  Fotó: Facebook/Sepsi OSK Galéria

Fotó: Facebook/Sepsi OSK

A hosszabbítás perceire is maradt még egy ajtó-ablak helyzet, amikor Mensah beadására ezúttal Tandia érkezett,

de alig négy méterről, senkitől sem zavartatva a kapu fölé fejelte a labdát.

A kihagyott lehetőségek tehát megbosszulták magukat, így nagy meglepetésre az FC Botoșani három ponttal távozhatott Szentgyörgyről. A piros-fehérek ezzel nagy esélyt szalasztottak el, hogy megerősítsék felsőházi rájátszást érő pozíciójukat, mi több, vereségük következtében visszacsúsztak a rangsor hetedik helyére.

•  Fotó: Facebook/Sepsi OSK Galéria

Fotó: Facebook/Sepsi OSK

Úgy néz ki, a háromszékieknek nem fekszik az FC Botoșani játéka, hiszen még egy hazai meccsükön sem tudtak pontot szerezni a moldvaiak ellen: a múlt szezonban az alapszakaszban 0–2, az alsóházi rájátszásban pedig 0–1 lett az összecsapásuk eredménye.

A háromszékiek legközelebb december 16-án, vasárnap javíthatják ki botlásukat, amikor az újonc Dunărea Călărași vendégeiként lépnek pályára. A mérkőzés 14 órakor kezdődik.

Mestermérleg:

Eugen Neagoe, Sepsi OSK: „Csalódott vagyok az eredmény miatt. Szerény játékkal kezdtük a meccset, annak ellenére, hogy figyelmeztettem a fiúkat arra, ez nem egy előre megnyert mérkőzés, mert a Botoșani nem fogja olcsón adni a bőrét.

A bemelegítésnél is túl lazáknak éreztem őket, és sajnos igazam lett. A labdarúgásban megfelelő figyelem, összpontosítás és hozzáállás hiányában nagyon nehéz győzni.

A szünetben próbáltam felrázni a fiúkat, fel is ébredtek, hiszen a második félidőben uraltuk a játékot, sok helyzetet dolgoztunk ki, de nem sikerült betalálni. Ez az első olyan hazai mérkőzésünk az idényben, amelyen nem tudtunk gólt szerezni.”

•  Fotó: Facebook/Sepsi OSK Galéria

Fotó: Facebook/Sepsi OSK

Liviu Ciobotariu, FC Botoșani: „Örülök a győzelemnek, amelyet egy nagyon erős ellenféllel szemben sikerült megszereznünk, mert a mai meccsen is látszott, hogy a Sepsi OSK helyezése a rangsorban nem a véletlen műve. Egy nagyon jól szervezett csapat, egy kiváló edzővel.

Be kell vallanom, hogy nagy izgalmak közepette és szerencsével szereztük meg ezt a három pontot.

Az első félidőben elég jól játszottunk, többet birtokoltuk a labdát, és néha sikerült is meglepnünk az ellenfelet. A második játékrészben azonban a Sepsi nyomás alatt tartott, a védelmünk hibája miatt kétszer is betalálhattak volna. A fiúk azonban így is dicséretet érdemelnek az erőfeszítéseikért. Nagyon tetszett a hangulat, a nézők azért jönnek, hogy focit lássanak, és ebben ma is részük lehetett, még akkor is, ha kikapott a csapatuk.”

Labdarúgó 1. Liga, 19. forduló, Sepsiszentgyörgy, 1500 néző:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–FC Botoșani 0–1 (0–1),
Gólszerző: Golofca (33.)
Sepsi OSK: Fejér – De Moura, Viera, Jovanović, Sato (Mensah, 61.) – Velev, Rus (Simonovszki, 46.), Nouvier (Hamed, 81.), Vașvari, Ștefan – Tandia. Edző: Eugen Neagoe.
FC Botoșani: Fraisl – Patache, Miron, Burcă, Soiledis – Karaboue, Golofca, Ongenda (Chitoșcă, 81.), Fülöp, Fabbrini (Papa, 60.) – Trujic (Roman, 72.). Edző: Liviu Ciobotariu.
Sárga lap: Tandia (65.), Nouvier (79.), illetve Fülöp (53.), Fraisl (69.), Miron (74.), Soiledis (90+2.)
Játékvezetők: Adrian Cojocaru (Galac), Octavian Șovre (Szatmárnémeti), Valentin Avram (Bukarest).

További eredmények:
Nagyszebeni Hermannstadt–Bukaresti Dinamo 1–1 (1–1)
Kolozsvári CFR–Medgyesi Gaz Metan 2–2 (1–2)
Jászvásári Poli–Dunărea Călărași 1–0 (1–0)
Astra Giurgiu–Concordia Chiajna 3–1 (0–0)
Bukaresti FCSB–FC Viitorul 2–0 (1–0)
Universitatea Craiova–FC Voluntari 3–1 (2–1)

Román labdarúgó 1. Liga, 2018–2019-es szezon
M GY D V GK P
1. Kolozsvári CFR 26 15 9 2 39–16 54
2. FCSB 26 14 7 5 49–29 49
3. Universitatea Craiova 26 13 6 7 43–24 45
4. Astra Giurgiu 26 11 9 6 36–23 42
5. FC Viitorul 26 11 5 10 26–27 38
6. Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 26 10 7 9 32–25 37
7. FC Botoșani 26 9 9 8 31–33 36
8. Jászvásári Poli CSM 26 10 4 12 28–38 34
9. Nagyszebeni Hermannstadt 26 9 5 12 25–28 32
10. Bukaresti Dinamo 26 8 8 10 29–37 32
11. Medgyesi Gaz Metan 26 7 10 9 25–32 31
12. Dunărea Călărași 26 4 12 10 16–25 24
13. FC Voluntari 26 4 9 13 30–46 21
14. Concordia Chiajna 26 4 6 16 19–45 18

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Magyar nemzetiségűek képviselték Romániát, négy érmet szereztek az Eb-n

Magyarország bizonyult a legjobbnak, Románia a második helyen zárta a szerbiai Óbecsén megrendezett asztali-labdarúgó Európa-bajnokságot. A csapat két ezüst- és két bronzérmet gyűjtött a viadalon.

Megvált kapusától a Sepsi OSK

A tapasztalt hálóőr nagyon keveset játszott a sepsiszentgyörgyi csapatnál. A klub csütörtökön jelentette be, hogy Dinu Moldovan már nem a keret tagja.

Székelyhon

Elhunyt Holló Gergely onkológus

Hosszú betegség után elhunyt Holló Gergely onkológus, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház szakorvosa. Évek óta vezette a csíkszeredai egészségügyi intézmény onkológiai osztályát.

`
Krónika

Kijev tüzet okád, a román külügy elhatárolódik, miután Georgescu közölte: ukrán területeket csatolna el

Kijevben és Bukarestben is kiverte a biztosítékot a tavalyi elnökválasztás érvénytelenített első fordulóját megnyerő szélsőjobboldali Călin Georgescu, miután egy interjúban kijelentette: jelenleg Ukrajnához tartozó területeket csatolna Romániához.

Krónika

Kólibaktériummal fertőzött sajtot hív vissza az egyik nagy áruházlánc

A Carrefour bejelentette, hogy kivonja a forgalomból a Morbier 250G RDF sajtcsaládot az Escherichia coli baktérium feltételezett jelenléte miatt – derül ki az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) <a href="https://www.ansvsa.ro/wp-content/uplo

Főtér

Az erdészeti társaságnál nem látják a pénztől az erdőt – hírek kedden

Megvan az első bűnbak az ellopott román aranykincs ügyében. Klaus Iohannis pedig hiába készült a 9 millió euróból felújított luxusvillába, mert máshol fog lakni.

Ez is érdekelheti

Tovább lőtte magát a Ferencváros, elmaradt az FCSB bravúrja

A magyar és a román bajnok is a rájátszásban lesz érdekelt a labdarúgó Európa Liga egyenes kieséses szakaszában. A Ferencváros győzelemmel, az FCSB vereséggel zárta a főtáblás küzdelmeket.

Megvált kapusától a Sepsi OSK

A tapasztalt hálóőr nagyon keveset játszott a sepsiszentgyörgyi csapatnál. A klub csütörtökön jelentette be, hogy Dinu Moldovan már nem a keret tagja.

Kilencgólos felkészülési meccset játszott az FK Csíkszereda a Sepsi OSK farmcsapatával

Látványos felkészülési labdarúgó-mérkőzés helyszíne volt csütörtök kora délután Csíkszereda. A labdarúgó 2. Liga éllovasa, a helyi FK, sokgólos összecsapáson egy góllal nyert a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. csapata ellen.

Az FCSB a nyolcaddöntőért, a Ferencváros a továbbjutásért száll harcba

Az utolsó játéknap következik a labdarúgó Európa-liga főtábláján, eldől, hogy mely 24 gárda marad versenyben. Az FTC és az FCSB egyaránt hazai környezetben játszik csütörtökön este, ráadásul a tét hatalmas.

Bizakodva várják a bajnoki folytatást az NB I-ben vitézkedő székely labdarúgók

Lejárt a pihenő, az elkövetkezendő hétvégén a csapatok visszatérnek a pályára a magyar első osztályú labdarúgó-bajnokságban. Pászka Lórándot, a Fradi védőjét, valamint Fejér Bélát, a Szpari kapusát kérdeztük, hogy miképp zajlott a felkészülés.

Tizenhat csapat nevezett a Csík körzeti teremtornára

Székelyföld legújabb sportcsarnokában, Csíkszentmihályon rendezik meg február második hétvégéjén az 5. ligás csíkszéki futballcsapatok idei teremtornáját.

Magyar élvonalbeli csapattal játszott döntetlent az FK Csíkszereda női együttese

Lejátszotta második idei felkészülési mérkőzését a Magyarországon edzőtáborozó FK Csíkszereda női csapata. Kollár Péter tanítványai szerdán délután döntetlent értek el a magyar élvonalban szereplő Puskás Akadémia ellen.

Négy és fél év után edzősködik újra a hazai élvonalban Vasile Miriuță

Az egykori magyar válogatott labdarúgó, Vasile Miriuță vette át a Szuperligában a bennmaradásért küzdő Jászvásári Poli irányítását. Edzőváltás történt az Universitatea Craiovánál is, a klub korábbi trénere tért vissza a kispadra.

Egyetlen csapat kapott ki az élbolyban, továbbra sem dőlt el semmi a Szuperligában

Újabb játéknapot rendeztek a labdarúgó Szuperligában, leginkább papírforma eredmények születtek. A tabella első felében elhelyezkedő gárdák közül csak az oltyánok kaptak ki, továbbra is négy csapat pályázik a hatodik helyre, köztük a Sepsi OSK-val.

Felőrlik az anyagi gondok a klubokat a 2. Ligában

Egyre több csapat küzd komoly anyagi gonddal a labdarúgó 2. Liga mezőnyében. A bajnokságból hamarosan a második klubot fogják kizárni, és máshol is sorra távoznak a játékosok az elmaradt fizetések miatt.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!