A 28 esztendős futballista és két évvel fiatalabb testvére halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett az A52-es autópályán a spanyolországi Cernadilla közelében.
Jota felnőtt pályafutását a portugál Pacos de Ferreirában kezdte, majd volt az Atlético Madrid és a Wolverhampton Wanderers futballistája volt, és játszott Portóban is. A Liverpoolt 2020 óta erősítette, tagja volt a többi között a Bajnokok Ligája-ezüstérmes alakulatnak és az elmúlt idényt bajnoki címmel megkoronázó együttesnek is.
A szeptembertől a magyarokkal azonos világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő portugál válogatottban 2019-ben mutatkozott be, 49 találkozón 14-szer volt eredményes és két Nemzetek Ligája-sikert ünnepelhetett a nemzeti csapattal.
Új szabályozást vezetett be a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) a csíkszeredai székely pólós incidenst követően: a jövőben a politikai vagy ideológiai üzenetek ugyanazokkal a szankciókkal sújthatók, mint a rasszista és diszkriminatív megnyilvánulások.
Fegyelmi eljárást kezdeményezett az FRF az FK Csíkszeredával szemben, a román sportsajtó botránykeltése nyomán. A szövetség azt követően tett panaszt, miután a gyerekek székelykékre emlékeztető pólóban vonultak ki a Craiova elleni meccsre.
Egészségügyben, oktatásban, szociális ellátásban és helyi közigazgatásban dolgozók gyűltek össze szerdán délben Sepsiszentgyörgyön a kormányhivatal épülete előtt. A tüntetésen nagyjából száz háromszéki szakszervezetis adott hangot követeléseinek.
A fizetési időszak kezdetén a teljes összeg 30 százaléka vehető fel egy összegben a II. pillérben összegyűlt magánnyugdíjnak – döntötte el a román kormány csütörtöki ülésén.
Jelenleg a helyi adók 60-70 százalékos emeléséről van szó, de ez még nem a végleges változat – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!