Teljesítette bajnoki célkitűzését az FK Csíkszereda a női labdarúgó Szuperligában, ahol a harmadik helyen végzett a Konstancai Farul és a Kolozsvári U mögött.
A múlt hétvégi kupadöntőben a rendes játékidőben 1–1 volt az állás a Kolozsvár ellen, a 2x15 perces hosszabbításban két csíki játékost is kiállítottak (mindkét esetben a második sárga lapért), a kolozsváriak pedig 3–1-re nyerték a finálét.
Balázs Csilla, a csíkiak bal oldali hátvédje nyilatkozott a Székely Sportnak.
– Egész évben kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott. Hogyan értékeli a második félévet onnan, hogy bejutottak a rájátszásba?
– Az eleje elég döcögősen indult, és amint az edzőnk is elmondta, nekünk először még volt az alapszakaszban egy meccs, ami vízválasztó volt. Utána a play-offban próbáltuk a legtöbbet nyújtani, de nagyon nehezen indultunk el. De szerintem ahogy már rákezdtünk érezni, akkor utána már nem volt akadálya a jó eredményeknek.
– Kollár Péter vezetőedző említette, hogy azok a bizonyos döntetlenek eldőlhettek volna az FK Csíkszereda javára is...
– Ahogy mondta az edzőnk is, a döntetlenek sokszor nyereséggel kellett volna, hogy végződjenek, a veszteségek pedig döntetlennel. Hát ilyenkor sajnos mindig a meccs vége fele rontottunk, elég volt egy hiba vagy egy pillanatnyi koncentrációhiány, és már ott is volt a baj.
– A bajnoki bronzérem kapcsán van hiányérzete?
– Természetesen van, de nem vagyok amúgy annyira csalódott.
– A Román Kupa lebonyolítása mennyire feküdt a játékosoknak? Havonta volt egy kupameccs, a végén nem is tudták, hogy kivel fognak játszani. Milyen volt ez így?
– Elég fura volt, mert tényleg nem vagyunk szokva ilyen dologhoz, hogy csoportból kell kijutni, de amúgy jó volt. A mi csoportunkból az első két helyezett jutott tovább, szóval így egy kicsit könnyebb volt nekünk mint például a másik csoportban lévő csapatoknak.
– A kupadöntő hajrájában szokatlan módon góllal jelentkezett, ezzel tartotta meccsben a csapatot és harcolták ki a hosszabbítást. Mi járt akkor a fejében amikor ellőtte a labdát?
– Csak az, hogy szálljon be valahogy, mert eléggé ívelt lövés volt. De szerencsére a kapus is egy kicsit rosszul helyezkedett, és pont becsúszott közé és a kapufa közé a labda. Szóval nagyon örülök neki.
– A kupadöntőért járó ezüstérem is szépen csillog?
– Csillogni csillog, de sajnos nem vagyok teljesen elégedett ezzel az eredménnyel.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
A Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE) fegyelmi bizottsága az elmúlt időszakban két ízben is összeült, döntéseket hozott a 4. és az 5. Ligában történt esetek után.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!