Új csapatban folytatja pályafutását Gabriel Debeljuh. A Sepsi OSK korábbi horvát csatára a litván bajnok Kauno Žalgirishoz igazolt, így az aktuális idényben nemzetközi kupaporondon is bizonyíthat.
A 29 éves támadó 2023 júniusa és 2025 áprilisa között viselte a háromszékiek mezét. Ez idő alatt 43 tétmérkőzésen lépett pályára, amelyeken 11 gólt szerzett. A Sepsi OSK-t követően a Galaci Oțelulnál folytatta pályafutását, most pedig külföldre szerződött.
A Kauno Žalgiris megnyerte a litván bajnokságot, és jelenleg a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójára készül, ahol a horvát Dinamo Zagreb lesz az ellenfele. A litván együttes ugyanakkor már biztosította helyét legalább a Konferencia Liga ligaszakaszában.
Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!