Hirdetés

Bajnokok Ligája: bővülhet a mezőny és a mérkőzésszám, de megszűnhet a csoportkör

Fotó: UEFA

MTI
2021. február 06., 11:23

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) 2024-től megújítaná a Bajnokok Ligáját, amelynek mezőnye a jelenlegi tervezet szerint 32-ről 36 csapatosra bővülne, a lebonyolításban megszüntetnék a csoportkört, a mérkőzésszámot pedig növelnék.

MTI
2021. február 06., 11:23

A főtáblán szereplő együttesek az eddigi hat helyett legalább tíz találkozót vívnának, azaz a csapatok nem találkoznának minden riválisukkal. Az egyetlen tabella alapján a legjobb nyolc kvalifikálná magát a nyolcaddöntőbe, míg a 9-16. helyezettek a 17-24. helyezettekkel játszanának a tizenhat közé kerülésért.

Hirdetés

A tervezet ismeretében az európai bajnokságokat összefogó szervezet rendkívüli közgyűlést tartott pénteken, amelyen „erős aggályának” adott hangot, hogy az amúgy is sűrű versenynaptár még telítettebbé válna a plusz játéknapoktól.

Az UEFA ennek a problémának a megoldását abban látja, hogy húszról 18 csapatosra kellene csökkenteni az élbajnokságok mezőnyét, valamint ahol létezik, ott megszüntetni a Ligakupát, az élcsapatok pedig később kapcsolódnának be a nemzeti kupaküzdelmekbe.

A plusz helyeket illetően annyit tudni, hogy egyet a francia bajnokság kapna, így a Ligue 1 a másik négy nagy liga, a spanyol, az olasz, a német és az angol szintjére emelkedne. A Reuters brit hírügynökség forrásai szerint a kisebb bajnokságok képviselői azért aggódnak, hogy a fennmaradó helyeket sem ők kapnák meg, hanem a Serie A, a Premier League, a La Liga és a Bundesliga növelhetné tovább a képviseletét.

Az UEFA jövő héten mutatja be az új szisztémát az 55 nemzeti szövetségnek, miközben szorosan együttműködik az európai klubokat képviselő szervezettel is.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Történelmi siker: feljutott a 3. Ligába a Kovásznai Kárpátok

Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.

Nem hosszabbítják meg a szerződését, távozik a fiatal védő Sepsiszentgyörgyről

Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.

Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

`
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Krónika

Șoșoacă anyázva támadta ki Kolozsvár polgármesterét Moszkvában

A szélsőséges kirohanásairól ismert Diana Șoșoacă EP-képviselő élesen kikelt Emil Boc ellen egy közösségi médiás bejegyzésében.

Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Ez is érdekelheti

Az FCSB ellenfelet kapott, a CFR-nek még várnia kell rá

Kisorsolták a labdarúgó Konferencia Liga második selejtezőkörének párosításait, ahol egyelőre csak az FCSB ismerte meg ellenfelét, a Kolozsvári CFR az első fordulóból továbbjutó csapattal találkozik.

Elkerülte egymást a Ferencváros és a Kolozsvári U az Európa Ligában

Könnyen összejöhetett volna a magyar–román párharc a labdarúgó Európa Liga első selejtezőkörében. A keddi sorsolás viszont nem így hozta, a Ferencváros szerb, a Kolozsvári U nagynevű ellenfelet kapott.

A szünet után fordított és legyőzte a kazahokat a magyar válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott a szünet után fordított és 3-1-re legyőzte Kazahsztánt kedden a debreceni Nagyerdei Stadionban rendezett barátságos mérkőzésen.

A csereként beálló játékosok nyerték meg a meccset Romániának

Második felkészülési mérkőzését játszotta Románia a júniusi válogatott szünetben. A trikolórok szombat este Wales ellen két cserejátékos góljával 2–1-re nyertek, Gheorghe Hagi pedig megszerezte első győzelmét a visszatérése óta.

Varga Barnabás duplázott, legyőzte Finnországot a magyar válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 2–1-re legyőzte Finnországot a Puskás Arénában pénteken rendezett barátságos mérkőzésen.

Kezdők voltak az FK Csíkszereda játékosai a romániai női válogatott vb-selejtezőjén

A Moldovai Köztársaság elleni gól nélküli döntetlennel zárta világbajnoki selejtezőcsoportját a romániai női labdarúgó-válogatott. Az FK Csíkszereda két játékosa, Geréd Erika és Ana Maria Vădulescu egyaránt kezdőként lépett pályára.

Döntetlennel tért vissza Románia kispadjára Gheorghe Hagi

Idegenbeli döntetlennel mutatkozott be a román labdarúgó-válogatott kispadján Gheorghe Hagi, a kedd esti barátságos mérkőzésen a trikolórok 1–1-re végeztek Georgia ellen.

Tizenegyesekkel védte meg Bajnokok Ligája-címét a PSG

Drámai finálét rendeztek a budapesti Puskás Arénában: a Paris Saint-Germain és az Arsenal 120 perc alatt nem bírt egymással, a tizenegyespárbajban viszont a franciák bizonyultak jobbnak, így megvédték Bajnokok Ligája-címüket.

Hosszabbításban dőlt el: a korábbi bajnok készülhet az európai kupaporondra

A két fővárosi rivális párharcából az FCSB került ki győztesként, hosszabbításban győzte le a Dinamót, és sikerével indulhat a Konferencia Liga selejtezőjében.

A Fradiba tartanak a kézdivásárhelyi Szász testvérek

Korosztályuk legígéretesebb tehetségei közt tartják számon a kézdivásárhelyi Szász testvéreket, Hubát és Aport. A fiatal labdarúgók életük lehetősége előtt állnak: a Sepsi OSK mezét a Ferencvároséra cserélik.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!