A negyeddöntőben mindkét együttes meglepetést okozott, a Lyon a végső győzelemre pályázó Manchester City együttesét ejtette ki 3–1-gyel, míg a Bayern az FC Barcelonával törölte fel a padlót a 8–2-es végeredménnyel véget ért mérkőzésen.
A Lisszabonban rendezett mérkőzés elején nem rogyott meg a téttől a francia együttes, az első tíz percben uralta a játékot, Memphis Depay révén pedig közel volt a vezetés megszerzéséhez, ám a holland balszélső ziccerben a bal alsó mellé lőtt. Negyedóra játék után ismét a Lyon előtt adódott helyzet, ám Ekambi közelről a kapufát találta telibe. Rögtön jött a válasz az addig keveset mutató Bayerntől, Serge Gnabry a jobb szélről betörve, 16 méterről hatalmas gólt lőtt Lopes kapujába.
A gólt követően a Bayern átvette a mérkőzés irányítását, jöttek is a helyzetek, a 33. percben pedig az újabb gól, ezúttal is Gnabry volt a befejező, egy kipattanót kellett a hálóba pofozzon.
A szünetet követően két szépítési lehetőség adódott a lyoniak előtt, ám előbb Marcelo fejesét, majd Ekambi lövését védte nagyszerűen a Bayern kapusa, Manuel Neuer. Az idő teltével egyre jobban fogyott a lyoniak hite és ereje, a hajrára pedig teljesen elfogytak. A csereként beállt Coutinho szerzett egy gólt, amit a videobíró érvénytelenített, a hajrá kezdetén viszont Lewandowski lezárta a meccset: Kimmich beívelését követően szép fejessel állította be a 3–0-s végeredményt.
Ez volt a lengyel csatár 15. gólja a sorozatban.
Az első negyedórát kivéve a Bayern uralta az elődöntőt, megérdemelten nyert, és készülhet a vasárnap este tíz órakor kezdődő döntőre a Paris Saint-Germain ellen.
Bajnokok Ligája, elődöntő:
Bayern München–Olympique Lyon 3–0 (2–0)
Gólszerzők: Gnabry (18., 33.), Lewandowski (88.).
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Felkészülési mérkőzést játszott egymással a Sepsi OSK és a Székelyudvarhelyi FC szerdán délután. Habár az udvarhelyiek 2–1-es vereséget szenvedtek, hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a harmadosztályú bajnokság augusztus végi rajtja előtt.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!