Hirdetés

„A fő cél nem változott” – tehetséges fiatalokat nevelne ki a Sepsi OSK II.

Elérhető távolságban a play-off, de nem ez a prioritás a Sepsi OSK farmcsapatánál
Fotó: Tuchiluș Alex

2026. február 26., 11:26

Több mint két hónapos szünet után pénteken folytatódik a labdarúgó 3. Liga alapszakasza. A Sepsi OSK II. kedvező pozícióból várja a rajtot, ám Nagy Sándor vezetőedző szerint a prioritás továbbra is egyértelmű: fiatal tehetségek kinevelése a felnőtt csapat számára.

2026. február 26., 11:26

December 12-én rendezték az alapszakasz tavalyi utolsó, 17. fordulóját, február 27-én, pénteken pedig ismét útjára indul a labda a harmadosztályban. A háromszéki együttes hazai pályán kezdi a tavaszi idényt, a Galaci Oțelul farmcsapata látogat Sepsiszentgyörgyre. A játéknapot megelőzően a Sepsi OSK II. az ötödik helyet foglalja el a tabellán, mérlege kilenc győzelem, két döntetlen és hat vereség az eddigi 17 mérkőzésén.

A vezetőedző elégedetten értékelte a téli felkészülést. „Teljesen gördülékenyen ment a munkánk, amit elterveztünk, nagyon jól meg tudtuk csinálni.

A csapat még jobban összeállt, fejlődtünk, és nagy reményekkel vágunk neki a tavaszi szezonnak.

Aztán tudjuk, hogy van... az ember tervez, Isten végez” – fogalmazott Nagy Sándor a Székely Sportnak.

Hirdetés
Nagy Sándor vezetőedző szerint jól sikerült a téli felkészülési időszak •  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

Nagy Sándor vezetőedző szerint jól sikerült a téli felkészülési időszak
Fotó: Tuchiluș Alex

A keretben lényegi változás nem történt. „A tavalyi játékosok maradtak, nem érkezett új futballista. Egyetlen változás, hogy az U19-es csapatból felhoztunk egy tehetséges, 2009-es születésű belső védőt. A keretünk eleve nagyon fiatal, 2007–2008–2009-es játékosok alkotják, így hosszú távon lehet velük tervezni és fejleszteni őket a felnőtt csapat számára” – mondta a tapasztalt szakember.

Bár a Sepsi OSK II. reális eséllyel pályázik a felsőházi rájátszásra, a szakmai célkitűzés nem változott. „Mi minden mérkőzést meg akarunk nyerni, de a felsőház nem prioritás.

A legnagyobb célunk az, hogy a felnőtt csapat keretébe neveljünk ki játékosokat. Ez a klub elképzelése, ezért van második csapatunk, és ezt teljes mértékben ki kell szolgálnunk”

– hangsúlyozta Nagy Sándor.

•  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

Fotó: Tuchiluș Alex

Hozzátette, amennyiben sikerülne bejutni a play-offba, az plusz fejlődési lehetőséget jelentene. „Ha felsőházba kerülünk, erősebb ellenfelekkel játszhatunk, ami csak segíti a fiatalok előrelépését. Ez másrészt egyfajta pozitív visszajelzés is lenne, hogy jól végezzük a dolgunkat.”

Kapcsolódó

Az alapszakaszból öt forduló maradt hátra, ebből hármat hazai pályán vív meg a háromszéki alakulat. „Most kizárólag a Galaccal foglalkozunk, őket elemeztük ki. Természetesen győzni szeretnénk, és mindig az adott ellenfélre koncentrálunk. Vannak erősebb és gyengébb csapatok, de senkit nem becsülünk alá, minden meccsen a maximumot próbáljuk kihozni” – zárta a vezetőedző.

A papírforma alapján Nagy Sándor legénységére könnyed mérkőzés kellene várjon, ugyanis a galaciak az eddigi 17 forduló alatt mindössze két győzelmet értek el, 8 megszerzett pontjuk pedig csak az utolsó helyre volt elegendő. A párharcot pénteken rendezik, 14 órától a Sepsi OSK sportbázisán.

3. Liga, 2025–2026-os szezon, alapszakasz, 2-es csoport, 18. forduló

3. Liga, 2025–2026-os szezon, alapszakasz, 2-es csoport

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Elege lett a mellőzésből, felrúgta szerződését a Sepsi OSK volt alapembere

Idén még egyáltalán nem játszott török csapatánál Marius Ștefănescu, aki még a keretbe sem került be a Konyaspornál. A Sepsi OSK volt alapembere emiatt úgy döntött, hogy egyoldalúan felmondja a szerződését.

Bődületes kapásgóllal győzött és őrzi idei hibátlan hazai mérlegét az FK Csíkszereda (videóval)

A forduló góljával és fegyelmezett játékkal aratott 2–1-es győzelmet az FK Csíkszereda az FC Hermannstadt ellen a Szuperliga 28. fordulójában. Ilyés Róbert együttese idei harmadik hazai bajnokiját is megnyerte, és pontszámban beérte a Petrolult.

Székelyhon

Május eleji robbantások a parajdi sóbánya felszínén: a Salrom tisztázta a történteket

„Lazító robbantásokat” végzett az Országos Sóipari Társaság tavaly májusban a parajdi sóbánya felszíni sórétegében, amikor új medret próbáltak kialakítani a megnövekedett hozamú Korond-patak elterelésére. A robbanások lehetséges hatásáról érdeklődtünk.

`
Krónika

„Nézzen a szemembe!” Felcsaptak az indulatok az Országgyűlésben a külhoni magyarok szavazata kapcsán

A Demokratikus Koalíció (DK) az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján is folytatta a külhoni magyarok szavazata kapcsán megkezdett uszítást. Zsigmond Barna Pál válaszában leszögezte: aki a nemzet ellen fordul, „a történelem szemétdombjára kerül”.

Krónika

Az RMDSZ elnöke elmondta, kit támogatnak az erdélyi magyarok a magyarországi választáson

Az erdélyi magyarok elsöprő többsége Orbán Viktort és a kormánypártokat támogatja – jelentette ki Kelemen Hunor az áprilisi országgyűlési választások kapcsán.

Főtér

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

Ez is érdekelheti

Kemény tavaszi hajrá elé néz a Székelyudvarhelyi FC

Ilyenre is rég volt példa, alig történt mozgás a Székelyudvarhelyi FC keretében a labdarúgó 3. Liga téli szünetében. Két korábbi alapember visszatért, a csapatra pedig nehéz tavaszi hajrá vár. Demény Norbert edzővel vezettük fel a folytatást.

Bundabotrány a 3. Ligában: a Sepsi OSK II. találkozója is a nyomozás része

Több mint húsz személyt hallgatnak ki mérkőzések manipulálásának gyanújával az egész országot megrázó bundabotrány kapcsán. Az egyik gyanús mérkőzést Sepsiszentgyörgyön játszotta a célkeresztbe került csapat. Diószegi László is megszólalt az ügyben.

Magabiztos sikerrel zárta az edzőmeccsek időszakát a Gyergyószentmiklósi VSK

Az Agyagfalvi Lendület ellen vívta a tavaszi rajt előtti utolsó felkészülési mérkőzését a Gyergyószentmiklósi VSK, és 4–0-s győzelemmel zárta a főpróbát. A harmadosztályú együttes a 4. Liga Hargita megyei csoportjának éllovasát múlta felül.

Egymás ellen zárta a felkészülési meccsek sorát a Sepsi OSK II. és az SZFC

Hasznos találkozót játszott egymással a labdarúgó 3. Liga tavaszi rajtájra hangoló Sepsi OSK II. és Székelyudvarhelyi FC, a péntek délutáni meccset a házigazda háromszékiek 2–1-re nyerték meg.

Egy nappal a Sepsi OSK elleni párharc után újabb tesztmeccset játszott az SZFC

A labdarúgó 3. Liga tavaszi idényére hangoló Székelyudvarhelyi FC és a Medgyesi SK szombaton délben, kiegyensúlyozott, küzdelmes mérkőzésen gólnélküli döntetlent játszott.

Az idén leköszönő futballvezető szeretne még egy 3. ligás csapatot hagyni örökségül

A futballvezetői posztjáról idén leköszönő Oláh József, a Kovászna Megyei Labdarúgó Egyesület elnöke szeretné, ha a Kézdivásárhelyi SE és a Sepsi OSK II. mellé egy harmadik háromszéki csapat is csatlakozna a 3. Ligában.

Az SZFC bátran futballozott, de a gólokat a Sepsi OSK lőtte

Nem ijedt meg az élvonalba vágyó Sepsi OSK otthonában a harmadosztályban szereplő Székelyudvarhelyi FC, ám a bátor játék végül nem párosult eredményességgel: a péntek déli felkészülési mérkőzést a háromszéki együttes magabiztosan nyerte meg.

Erődemonstrációt tartottak Gyergyóban a sepsiszentgyörgyi fiatalok

Felkészülési mérkőzésen csapott össze a Gyergyószentmiklósi VSK és a Sepsi OSK II., a háromszéki fiatalok pedig egyoldalú találkozón 6–0-s győzelmet arattak a harmadosztály tavaszi rajtja előtt.

Hargita és Kovászna megye focibajnoka küzd meg egymással a 3. Ligába kerülésért

A Román Labdarúgó-szövetség székhelyén kisorsolták a megyei bajnokságok 3. ligás osztályozóinak párosítását. Ezúttal nem Szeben vagy Fehér megye képviselője jutott a Hargita megyeieknek.

Az FCSB volt játékosának aláírását szerezte meg a Kézdivásárhelyi SE

A labdarúgó harmadosztály 2-es csoportjának második helyén telelő Kézdivásárhelyi SE két játékossal erősített a téli szünetben. A kék-fehér mezes csapat motiváltan várja a folytatást, Rancz Lajos klubelnök bizakodóan nyilatkozott a tavaszi rajt előtt.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!