Szombaton játssza bajnoki meccsét az FK Csíkszereda, 11 órától a Progresul Spartac gárdáját látják vendégül. Egy nappal a találkozó előtt a székelyföldi klub új játékos érkezését jelentette be, a 21 éves Szabó Bálint csatlakozott a kerethez.
Amint a csapat hivatalos honlapja beszámol, a jobb oldali védőként és középpályásként is bevethető labdarúgó Nyíregyházán nevelkedett, itt is mutatkozott be a felnőttek között az NB II-ben.
A tavalyi idényben igazolt az élvonalban szereplő Újpesthez, itt 18 találkozón lépett pályára, egy gól és két gólpassz fűződik a nevéhez. Szabó Bálint a magyar U21-es magyar válogatottba is meghívót kapott ősszel, Azerbajdzsán ellen debütálhatott, majd tavasszal Ciprus ellen kezdő volt.
A kölcsönadás időtartama a 2023–2024-es szezon végéig szól – adta hírül az FK Csíkszereda.
Mindössze a mérkőzés elején vezetett, utána viszont végig hátrányban játszott a román férfi kézilabda-válogatott, és hat góllal kikapott Portugáliától az Európa-bajnokság nyitányán.
Három mérkőzésre eltiltotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi bizottsága a Csíkszeredai Sportklub játékosát, Nicholas Ritchie-t, aki a DVTK elleni mérkőzésen sípszó után fejre irányuló ütést mért ellenfelére. A klubra 800 eurós pénzbüntetést is kiszabtak.
Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.
Miközben Bulgária a jelenlegi ütemben 30 év múlva fogja befejezni tervezett autópályáit, Románia új rekord előtt áll a sztrádaépítés terén – állítja párhuzamba a két szomszédos ország közúti infrastrukturális megvalósításait a bolgár Sega hírportál.
Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!