HIRDETÉS

Az újoncot fogadja a Sepsi OSK

Fotó: Gábos Albin

2018. augusztus 31., 11:55

Két idegenben játszott mérkőzés után hazai környezetben lép pályára a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a labdarúgó 1. Liga 7. fordulójában. A pénteken este 19.30-kor kezdődő találkozón a hetedik helyezett háromszékiek az élvonal egyik újoncát, a bajnoki rangsor ötödik helyén álló Dunărea Călărași együttesét fogadják.

2018. augusztus 31., 11:55

Régi ismerőssel mérik össze erejüket a piros-fehérek, hiszen a két csapat két évvel ezelőtt a másodosztály pontvadászatában is találkozott egymással. Akkor a szentgyörgyiek hazai pályán Hadnagy Attila két góljával, valamint Daniel Ene találatával 3–0 arányban diadalmaskodtak, a Duna partján pedig gólnélküli döntetlent értek el a Dunărea ellen.

A Dan Alexa által irányított, az élvonalban újoncként szereplő călărași-i csapat

eddig várakozáson felül teljesített, hat forduló alatt mindössze egy alkalommal szenvedett vereséget, és csupán öt gólt kapott.

Az ellenfél fő erényeként a védekezésben mutatott szervezettséget emelte ki Eugen Neagoe is, a Sepsi OSK vezetőedzője, aki szerint nagyon oda kell figyelniük a játék minden részére, ha otthon akarják tartani a három pontot.

•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

„Talán az eddigi legnehezebb meccs vár ránk, hiszen egy olyan csapattal játszunk, amely eddig még nem kapott ki idegenben. Különösen a védelemben nagyon szervezettek, ráadásul olyan játékosaik vannak, akik ellentámadásban rendkívül veszélyesek. Gyakran tíz emberrel védekeznek, de ha területet hagyunk nekik, gyors csatáraik révén ezt hamar ki tudják használni. Én bízom a csapatban, hogy ha sérülése miatt egyik meghatározó játékosunk, Velev nem is játszhat, nem fog érződni a hiánya, és akik majd pályára lépnek, megnyerik ezt a mérkőzést.

Azt mondtam a fiúknak, hogy ha holnap nyerünk, akkor harmadikok vagyunk, és a forduló többi eredményének függvényében ezt a helyezést akár meg is tarthatjuk

– nyilatkozta csütörtökön Eugen Neagoe, a Sepsi OSK vezetőedzője.

Az előző idény végén az 1. Ligából kieső Bukaresti Juventus keretének tagja volt Stephan Drăghici, aki viszont piros-fehér színekben az élvonalban folytathatta. A fiatal középpályás biztos abban, hogy idén ilyen veszély már nem áll fenn, és miután beilleszkedett új csapatába, egyre jobb teljesítményre lesz képes.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

„A tavaly kiestünk a Juventusszal, de örülök annak, hogy mégis az első ligában játszhatok.

Hamar megtaláltam a helyem az új csapatomba, jól érzem itt magam, megértjük egymást a társakkal.

Meg vagyok győződve, hogy idén már nem kell izgulnom a kiesés miatt. A Călărași ellen nehéz meccsre számítok, mert egy jól védekező csapat, de bízom abban, hogy jó játékkal győzni fogunk” – fogalmazott az OSK középpályása.

A pénteken 19.30-kor kezdődő mérkőzésen a piros-fehéreknél biztosan nem lép pályára Stefan Velev, aki az FC Botoșani elleni meccsen sérült meg, azonban Eugen Neagoe a bolgár légiós kivételével a keret összes tagjára számíthat.

A találkozót a Digi Sport 1, a Telekom Sport 1 és a Look TV televíziós csatornák élőben közvetítik.

Labdarúgó 1. Liga, 7. forduló:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–Dunărea Călărași – péntek 19.30
FC Hermannstadt–Medgyesi Gaz Metan – szombat 16 óra
Astra Giurgiu–FC Voluntari – szombat 18.30
Universitatea Craiova–Bukaresti Dinamo – szombat 21.30
Kolozsvári CFR–FC Viitorul – vasárnap 18.30
FCSB–FC Botoșani – vasárnap 21.30
Jászvásári Poli–Concordia Chiajna – hétfő 21 óra

Román labdarúgó 1. Liga, 2018–2019-es szezon
M GY D V GK P
1. Kolozsvári CFR 26 15 9 2 39–16 54
2. FCSB 26 14 7 5 49–29 49
3. Universitatea Craiova 26 13 6 7 43–24 45
4. Astra Giurgiu 26 11 9 6 36–23 42
5. FC Viitorul 26 11 5 10 26–27 38
6. Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 26 10 7 9 32–25 37
7. FC Botoșani 26 9 9 8 31–33 36
8. Jászvásári Poli CSM 26 10 4 12 28–38 34
9. Nagyszebeni Hermannstadt 26 9 5 12 25–28 32
10. Bukaresti Dinamo 26 8 8 10 29–37 32
11. Medgyesi Gaz Metan 26 7 10 9 25–32 31
12. Dunărea Călărași 26 4 12 10 16–25 24
13. FC Voluntari 26 4 9 13 30–46 21
14. Concordia Chiajna 26 4 6 16 19–45 18

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Góllal debütált a spanyol csatár – megdolgozott a három pontért a Sepsi OSK

A válogatott szünet után sem torpant meg a Sepsi OSK: az Újszentesi SK otthonában góllal debütált Nacho Heras a labdarúgó 2. Liga 6. fordulójában, a háromszékiek pedig fontos győzelemmel folytatták jó sorozatukat.

Székely gyökerekkel rendelkező, osztrák válogatott támadót igazolt a Csíkszeredai Sportklub

Nagy bejelentést tett a Csíkszeredai Sportklub: a kék-fehérekhez csatlakozott Antal Patrick, a Vienna Capitals fiatal támadója, aki már vasárnap este pályára léphet új csapatában. A játékos édesapja 1989 előtt Csíkszeredában hokizott.

Székelyhon

Botokkal estek egymásnak a város központjában, egy ember meghalt – videóval

Egy ember meghalt és négyen megsérültek szombaton egy Craiován történt tömegverekedésben – tájékoztatott a Dolj megyei rendőrség.

`
Krónika

Meggyilkoltak, majd az erdőben elástak egy székelyudvarhelyi férfit Magyarországon

Élettársa veje gyilkolt meg egy román állampolgárságú férfit a magyarországi Tiszakécskén. Az elkövető egy erdőben elásta a székelyudvarhelyi származású áldozat holttestét.

Krónika

Elveszítheti a termőföldek fele fölötti ellenőrzését az ország – Sötét képet festenek a román mezőgazdaság jövőjéről

Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.

Főtér

Killer Vaskormányfő Bolojan, az oktatásügyet békén kellett volna hagyni

Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.

Ez is érdekelheti

Az új szerzemény találatával fordított az FK Csíkszereda női focicsapata

Többet hibázott az első félidőben, a szünet után viszont összeszedte magát és lefutballozta ellenfelét az FK Csíkszereda: Herczeg Andrea és az új légiós Shala Jehona góljaival nyertek a Szamosújvári Olimpia ellen.

Az Olimpia még keresi az első pontját, a Corvinul a 2. Liga élére állt

Vezetett a sereghajtó Szatmárnémeti VSK Olimpia a labdarúgó 2. Liga hatodik fordulójának zárómeccsén a feljutásért hajtó Vajdahunyadi Corvinul ellen.

A Kolozsvári CFR újabb botlása az FK-t az utolsó helyre tolta (videóval)

Két meglepő eredményt hozott a labdarúgó Szuperliga 9. fordulójának szombati játéknapja, az Aradi UTA ismét háromgólos hátrányból állt talpra, míg a Kolozsvári CFR nem tudta legyőzni a sereghajtó Bukaresti Metaloglobust.

A KSE ragaszkodik a 3–1-es végeredményhez

Folytatódik a Kézdivásárhelyi SE remek szezon eleji sorozata, a céhes városiak zsinórban szerzett harmadik győzelmükkel vezetik a labdarúgó 3. Liga 2-es csoportját. Tovább várat magára viszont a Sepsi OSK II. első győzelme az idei kiírásban.

A korai gólok okozták a Gyergyószentmiklósi VSK vesztét

A labdarúgó 3. Liga alapszakaszának harmadik fordulójában, szombaton délután a Gyergyószentmiklósi VSK idegenben, a CSM Bucovina Rădăuți otthonában vendégszerepelt.

Két élcsapat is botlott a 2. Ligában

Értékes pontokat veszített idegenben a Chindia Târgoviște és a Resicabányai CSM a labdarúgó 2. Liga 6. fordulójának szombati játéknapján.

Góllal debütált a spanyol csatár – megdolgozott a három pontért a Sepsi OSK

A válogatott szünet után sem torpant meg a Sepsi OSK: az Újszentesi SK otthonában góllal debütált Nacho Heras a labdarúgó 2. Liga 6. fordulójában, a háromszékiek pedig fontos győzelemmel folytatták jó sorozatukat.

A legvégén vitte be a kegyelemdöfést az SZFC

Fordulatos meccsen, emberelőnyben és a ráadásban szerzett góllal tartotta otthon a három pontot a Székelyudvarhelyi FC a Cetatea Suceava ellen a labdarúgó 3. Ligában. A hajrában Simó fejesével biztosították be a hazai sikert.

Végig koncentrálva szerezhet pontokat a bajnok ellen az FK Csíkszereda

A bajnok FCSB elleni hazai mérkőzést megelőzően nyilatkozott az FK Csíkszereda edzője és két játékosa. A piros-feketék az utóbbi időben előreléptek, de az első élvonalbeli győzelmük még várat magára.

Pozitív energiával és győzelmi vággyal tér vissza a Sepsi OSK

A válogatott szünet után idegenben, az Újszentesi SK otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A háromszékiek lendületben vannak, míg ellenfelük pocsék formában várja a 2. Liga 6. fordulóját.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!