A Szamosújvári Olimpia együttesét fogadta vasárnap délután az FK Csíkszereda. A Burus Csaba Sportparkban megrendezett találkozó kiegyenlített játék mellett indult, ám Szeitl Szilvia tanítványai ismét jóval több helyzetet dolgoztak ki, mint ellenfelük – ám a befejezéseknél rendre elakadt a támadások lendülete.
Az első gólra a 30. percig kellett várni, Lihv Amanda Maria egy szabadrúgást követő kipattanót ívelt magasan a tizenhatoson kívülről, és bár Balog Boglárka jól helyezkedett, nem tudta hárítani a labdát 0–1. A folytatásban a piros-feketék előtt sok tiszta lehetőség adódott, ám a lövések rendre a kapusban elakadtak, vagy fölé vagy mellé mentek.

A szünet után viszont teljesen más felfogású együttes jött ki a pályára. Ez a 48. percben azonnal meg is mutatkozott: a csapatkapitány, Herczeg Andrea a tőle megszokott pazar megoldással lőtt gólt a tizenhatos bal széléről (1–1).
Az egyenlítés után a hazaiak egyértelművé tették, hogy otthon akarják tartani a három pontot.
A csíki lányok diktálták a tempót, aminek hamar meglett az eredménye: az 57. percben Vlădulescu Ana Maria passzát az új szerzemény, a csereként beállt Shala Jehona vette át, lövésébe még beleért a vendégek csapatkapitánya, de már nem tudta hárítani (2–1).

Az új koszovói támadó többször is megvillant a találkozón, aktív játékkal hívta fel magára a figyelmet. A második félidőben mutatott teljesítménnyel végül megérdemelt győzelmet arattak Szeitl Szilvia tanítványai, akik négy mérkőzés után két győzelemmel és két döntetlennel, 8 ponttal a harmadik helyen állnak a tabellán.
Szeitl Szilvia vezetőedző a mérkőzés után értékelte csapata teljesítményét, kiemelve, hogy a kezdés nem sikerült a legjobban, sok volt a kapkodás, ám a második félidőben sikerült átszakítani a gátat és fordítani. „Az elején nem kezdtünk jól, nagyon kapkodtunk. A lányok is érzik, hogy ennél sokkal több van bennük és próbálnak mindent megtenni.
– fogalmazott a szakvezető.

Kitért a Gyulafehérvár elleni találkozón megsérült Nombot Annabell állapotára is, akinek agyrázkódása szerencsére nem bizonyult súlyosnak, és már óvatosan elkezdhette a mozgást, igaz, még izolált környezetben. Bízik abban, hogy a jövő héten visszatérhet az edzésekhez.
A győzelmet a csapat közösen ajánlotta fel masszőrüknek, Kurta Andreának és családjának, hiszen a találkozó napján veszítették el szerettüket.

Az FK Csíkszereda legújabb szerzeménye a koszovói születésű, 24 éves válogatott támadó, Jehona Shala, aki a Mitrovica csapatától érkezett. Felnőtt karrierje során a legtöbb időt az albán Vllaznia együttesénél töltötte, pályára lépett a Bajnokok Ligájában is, és tagja a koszovói felnőtt válogatott keretének.
A piros-feketék az 5. fordulóban, szeptember 21-én 13 órától idegenben játszanak a Besztercei Glóriával.
FK Csíkszereda–Szamosújvári Olimpia 2–1 (0–1).
Vezették: Cupu Raul George, Ciorbea Cristian, Guran Mircea.
FK Csíkszereda: Balog Boglárka – Vlădulescu Ana Maria, Tóbik Melánia (Geréd Erika 71.), Szőke Eszter, Mitri Rita (Antal Anita 71.), Balázs Csilla, Herczeg Andrea, Demeter Réka (Orbán Aranka 55.), Magyarics Zoé, Balázs Eszter (Shala Jehona 50.), Kis Anita Vezetőedző: Szeitl Szilvia.

Szamosújvári Olimpia: Santos Almeida Jessiane – Dakó Katalin (Mirea Roxana Elena 58.), Bortan Ioana Andrada, Timbuș Ana Maria (Bogdan Adriela Maria 74.), Hodiș Alexandra Valentina (Doiban Carina 46.), Lihv Amanda Maria, Țabur Carolina (Stamate Maria 58.), Olar Corina Simona, Stanea Antonia Maria, Ciolacu Maria Mihaela, Giurgiu Adina Sabina (Jain Harshika Manish 90.). Vezetőedző: Daniel Mirel Albon.
| 2025. 09. 13. 15:00 | Gyulafehérvári Unirea (nők) Gyulafehérvári Unirea | Temesvári Poli (nők) Temesvári Poli | 0-1 |
| 2025. 09. 14. 11:00 | Székelyudvarhelyi Vasas Femina (nők) Vasas Femina | Besztercei Gloria (nők) Besztercei Gloria | 1-3 |
| 2025. 09. 14. 13:00 | Konstancai Farul (nők) Farul | Kolozsvári U FC (nők) Kolozsvári U FC | 4-1 |
| 2025. 09. 14. 15:00 | FK Csíkszereda (nők) FK Csíkszereda | Szamosújvári Atletic (nők) Szamosújvár | 2-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Konstancai Farul (nők) Farul | 4 | 3 | 1 | 0 | 11-4 | 10 |
2 | Temesvári Poli (nők) Temesvári Poli | 4 | 2 | 2 | 0 | 7-1 | 8 |
3 | FK Csíkszereda (nők) FK Csíkszereda | 4 | 2 | 2 | 0 | 5-2 | 8 |
4 | Besztercei Gloria (nők) Besztercei Gloria | 4 | 2 | 0 | 2 | 6-8 | 6 |
5 | Kolozsvári U FC (nők) Kolozsvári U FC | 4 | 1 | 2 | 1 | 7-7 | 5 |
6 | Szamosújvári Atletic (nők) Szamosújvár | 4 | 1 | 1 | 2 | 7-5 | 4 |
7 | Gyulafehérvári Unirea (nők) Gyulafehérvári Unirea | 4 | 1 | 0 | 3 | 5-7 | 3 |
8 | Székelyudvarhelyi Vasas Femina (nők) Vasas Femina | 4 | 0 | 0 | 4 | 1-15 | 0 |
A magyar állami támogatások bizonytalanságáról, a Sepsi OSK pénzügyi helyzetéről és a klub jövőjéről is beszélt Diószegi László a Tusványoson. A klub tulajdonosa szerint nincs pánik, de ideje nyíltan beszélni a problémákról, mielőtt túl késő lenne.
Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!