A felkészülés elején álló csapatok a hőség ellenére meglepően jó iramban kezdték a mérkőzést: előbb a 2. percben a vendégek jutottak szabadrúgáshoz, majd a házigazdák veszélyeztették Lukács kapuját, ám Gergely lövése elment keresztbe, Nechita rúgását pedig a hálóőr lábbal mentette.
A folytatásban a hazaiak maradtak támadásban, Drugă 25 méterről eleresztett szabadrúgáslövése fölé ment, majd Nechita késett le Rusu beadásáról. A kék-fehérek sokpasszos játéka zavarba hozta az SZFC labdarúgóit, akik nem találtak magukra, így továbbra is Liviu Negoiță legényei kerültek közelebb az ellenfél kapujához: ugyanaz a Drugă előbb szabadrúgásból, majd szögletrúgásból tette próbára Lukács éberségét, ám az udvarhelyi hálóőr állta a sarat.
A hidratálási szünetet követően picit leült a játék, a vendégek voltak többet a KSE térfelén, ám gólhelyzetig nem jutottak el.
Az első játékrész utolsó öt percében a kézdiek támadtak többet, ám Cranțeát az időben érkező Lukács kétszer is megakadályozza a gólszerzésben.
Szünet után a székelyudvarhelyiek két sorban védekeztek, a kék-fehérek pedig kitartóan keresték a gólhoz vezető utat. Az 55. percben Cranțeát taszították az ellenfél 16-os sarkán, ám a játékvezető nem fújt semmit. Két perc múlva gyors egymásutánban Barta, majd Fábián lövése is kapu fölé ment.
A gól érett, ám végül a házigazdák hálója zörgött: a 61. percben Cîrstian rizikós hazapassza után Csíki magára várta Gavîrlițát, aki a hálóőr előtt bepöckölte a labdát (0–1).
A hazaiak az egyenlítő gól után rohantak, ám sikertelenül: Fábián lövése a védőben akadt el, Rusu bombáját szögletre mentették a védők, Fábián beadását kifejelték, Cranțea pedig milliméterekkel maradt le egy beadásról.
És a kihagyott helyzetek bosszúja ezúttal sem maradt el: a 75. percben Bálint egy kipattanó labdát kapásból Csíki hálójába lőtt, kétgólosra növelve az SZFC előnyét.
A házigazdák nem adták fel, tovább rohamoztak, ám Drugă szabadrúgásból 18 méterről a kapufát találta el, Burlacu beadásai is elakadtak a védelemben és Turcu sem ért oda egy beadásra a hosszabbítás második percében.
Maradt a 0–2, és az SZFC jutott a Román Kupa következő fordulójába.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!