Hirdetés

Az SZFC döntetlent játszott a bajnokkal

Fotó: Veres Nándor

2018. május 27., 12:02

Bravúros döntetlennel zárta a labdarúgó 3. Liga 1-es csoportját a Székelyudvarhelyi FC, a szombaton rendezett utolsó fordulóban, hazai pályán 1–1-et játszott a szériagyőztes és a következő szezontól a 2. Ligában szereplő Bákói Aerostarral.

2018. május 27., 12:02

Kevesen voltak kíváncsiak az SZFC idei utolsó bajnoki mérkőzésére, alig százan ültek a lelátókon. A mérkőzés elejét a vendégek irányították, több veszélyes támadást is indítottak, ám komoly helyzetet nem tudtak kialakítani.

A hazaiak főleg ellentámadásra építkeztek, de az utolsó passzok rendre túl erősek vagy pontatlanok voltak.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

Hirdetés

Az első félidő végén felpörgött az Aerostar, több szögletet is elvégezhetett, egy nagy ziccerük is volt, de mellé rúgták a labdát.

Térfélcsere után hamar el akarták dönteni a pontok sorsát a vendégek, az SZFC nagyon beszorult, Rareș Pop bravúrjaira volt szükség, hogy ne változzon az eredmény. A 61. percben már a fiatal hálóőr is verve volt, egy ellentámadást váltottak gólra a vendégek. Nem zavarta meg a hazaiakat, hogy hátrányba kerültek, Mészáros Alpár cserékkel frissítette csapatán, és ez sikeresnek bizonyult.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

A 79. percben a Tankó Elődöt váltó Bálint Rajmond mesterien emelt a védők közül kiugró Csifó István elé, a fiatal támadó pedig gyönyörű gólt lőtt, a labda a kapus felett csapódott a hálóba.

A találkozó hajrájában Bákó mindent megtett a győzelemért, ám komoly helyzete már nem adódott, akárcsak az SZFC-nek sem, így 1–1-el dőlt el a két csapat találkozója.

Bákó végül két ponttal megnyerte az 1-es szériát, míg az SZFC a 11. helyen végzett, ez a legjobb helyezése, amióta három éve feljutott a harmadosztályba.

„Jó eredményt értünk el egy jó csapat ellen, volt egy kicsi szerencsénk is, de erről szól a foci. A bákóiak a legerősebb keretükkel jöttek, és meg akarták nyerni a meccset.

A tavaszi szezon kezdetén azért ilyen sok pontra nem gondoltam volna, főleg úgy, hogy nagyon szűk keretünk volt, és mindig kellett sakkoznunk a játékosokkal.

Ha bő keretünk lett volna, biztos vagyok benne, hogy egy mérkőzést sem kaptunk volna ki. Gratulálok a srácoknak” – nyilatkozta Mészáros Alpár, az SZFC edzője.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

Berkeczi Attila, a csapat elnöke is elégedetten nyugtázta a szezonzárást. „Számítottunk arra, hogy sikeresebbek leszünk, mint ősszel. Sikerült egy jó edzőt hoznunk a csapathoz, akivel elértük a célunkat. Ami a jövőt illeti, további erősítésekre van szükségünk, ütőképes csapatra.

Ha folytatjuk, akkor a jelenlegi keretre kell építeni, és újabb játékosokat igazoljunk. Hogy mi lesz, az csak június közepén fog eldőlni.

A fiúk kihozták magukból a maximumot, elégedett vagyok. Szerintem, ha be tudok hozni a csapathoz további szponzorokat, ennél jobb csapatunk lesz, amely nem a bennmaradás elkerüléséért harcol majd, hanem az első 4–5. helyet célozza meg” – mondta az elnök.

Labdarúgó 3. Liga, 30. forduló:
Székelyudvarhelyi FC–Bákói Aerostar 1–1 (0–0), gólszerzők Csifó (79.), illetve Vraciu (61.).

SZFC: Pop Rareș – Szabó Géza (Birtalan Alpár, 76.), Székely Ervin, Bogdan Mintaș, Vízi Tamás, Tankó Előd (Bálint Rahmond, 71.), Csíki Norbert, Modra Lehel, Györgydeák Apor (Balázsi Attila, a szünetben), Ion Marian Auraș, Csifó István (Ribarics Roland, 87.).

További eredmények: CSM Pașcani–FK Csíkszereda 1–8 (0–5), gólszerzők Magyari Szilárd (3., 74.), Györgyi Arthur (20., 33., a másodikat büntetőből), Bajkó Barna (31.), Eder Gonzales (35.), Antal Barna (85., 87.);  Sănătatea Darabani–Barcarozsnyói Olimpic Cetate 1–1 (1–0), Bucovina Rădăuți–Sporting Liești 1–1 (0–1), Galaci Suporter Club Oțelul–Szászhermányi FC 1–1 (1–0), Galaci Metalosport–Kézdivásárhelyi KSE 0–3 (játék nélkül), Avântul Valea Mărului–Románvásári VSK 0–3 (játék nélkül), a CSM Focșani szabadnapos volt.

Román labdarúgó 3. Liga (2017–2018-as szezon)
M GY D V GK P
1. Bákói Aerostar 28 21 5 2 80–20 68
2. FK Csíkszereda 28 20 6 2 74–25 66
3. Galaci Suporter Club Oțelul 28 17 9 2 55–15 60
4. Románvásári VSK 28 14 4 10 68–41 46
5. Bucovina Rădăuți 28 13 6 9 41–24 45
6. Szászhermány 28 13 5 10 55–31 44
7. Sporting Liești 28 13 5 10 48–35 44
8. Barcarozsnyói Cetate 28 12 8 8 41–28 44
9. Kézdivásárhelyi KSE 28 12 6 10 69–45 42
10. CSM Focșani 28 11 8 9 47–36 41
11. Székelyudvarhelyi FC 28 10 3 15 42–49 33
12. Sănătatea Dărăbani 28 8 6 14 41–52 30
13. CSM Pașcani 28 5 2 21 27–78 17
14. Avântul Valea Mărului 27 3 1 23 29–76 10
15. Galaci Metalosport* 27 0 0 27 3–165 -12
*Galaci Metalosport büntetve 12 ponttal

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Mégsem a pénz az úr: vissza kell állítani a „magyar világ” egyik épített örökségét

Lemondott tisztségéről Sorin Ciurariu aradi főépítész, miután a bíróság jogerős ítéletben mondta ki, hogy törvénytelen módon állították ki az engedélyt az egykori Andrényi-terményraktár lakóépületté történő átalakítására.

Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Ez is érdekelheti

Papírforma eredményekre és látványos meccsekre számít a sepsiszentgyörgyi bunyós

A labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjének hajrájához érkeztünk, péntek este és szombat hajnalban újabb három mérkőzést rendeznek. Ezúttal Toró Ákost, a sepsiszentgyörgyi bunyóst kértük fel, hogy tippelje meg a párharcok végkimenetelét.

Valentin Suciu már pihent eleget, új kihívásra vágyik

Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.

Korábbi csapatához igazolt Bara Levente

A Szatmárnémeti Olimpia VSK csapatánál folytatja a székelyudvarhelyi középpályás. Bara Levente három év után újra a klub színeiben játszik.

Elképesztő hajrában győztek a portugálok, igazolták a papírformát a svájciak

A párharcok favoritjai harcolták ki a továbbjutást a labdarúgó-világbajnokság péntek hajnali és reggeli tizenhatoddöntőjében. Portugália hátrányból fordítva múlta felül Horvátországot, míg Svájc két góllal nyert Algéria ellen.

Különösebb erőfeszítés nélkül jutott nyolcaddöntőbe Spanyolország

Nem sok esélye volt Ausztriának a labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjében. A spanyol válogatott végig kézben tartotta a mérkőzést, 3–0-s győzelmével magabiztosan jutott be a legjobb tizenhat közé.

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Spanyol továbbjutást tippel a legsikeresebb székelyföldi biatlonedző

Újabb összecsapások következnek a labdarúgó-világbajnokságon, a csapatok a legjobb tizenhat közé jutásért küzdenek. A Székely Sport tippjátékában ezúttal Márton Simon biatlonszakedző osztotta meg várakozásait, aki a favoritok sikerére számít.

Újabb kulcsjátékos távozott az ASA-tól, másodosztályú társaikkal gyakorolnak

Javában zajlanak az edzések a labdarúgó 2. Liga új szezonjára készülő Marosvásárhelyi ASA-nál, a csapat öt barátságos mérkőzést játszik. A klub egyelőre egyetlen érkezőről sem számolt be, a távozók listájára viszont újabb kulcsjátékos neve került fel.

Hihetetlen végjáték után jutott tovább Belgium, az Egyesült Államok sem hibázott

Két újabb válogatott csatlakozott a labdarúgó-világbajnokság legjobb tizenhat csapatához. Belgium óriási fordítással, a hosszabbítás utolsó pillanataiban búcsúztatta Szenegált, míg az Egyesült Államok emberhátrányban is legyőzte Bosznia-Hercegovinát.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!