Teljesen uralta a meccset az orosz csapat, a hazaiak játékosai azonban játszottak a helyzetekkel, az első félidőben nagyobbnál nagyobb lehetőségeket hagytak ki, és kapufát is lőttek. Mindezek közepette azért a Ferencvárosnak is megvolt az esélye a gólszerzésre, ellentámadásból a kenyai származású, norvég Tokmac Nguen nagy ziccert hagyott ki.
A második játékrészben már sokkal inkább meccsben volt a magyar együttes, de továbbra is a CSZKA volt veszélyesebb támadásban, Dibusznak nagyokat kellett védenie.
A budapestiek számos alkalommal megmenekültek a hátrányba kerüléstől, majd öt perccel a vége előtt a csereként éppen csak beállt Varga Roland megszerezte a Ferencváros három pontot érő találatát.
Értékes idegenbeli győzelmével a magyar bajnok esélyessé vált a továbbjutásra, azonban változatlanul a harmadik helyen áll a csoportban, mivel a másik mérkőzésen az Espanyol szintén 1–0-ra nyert a Ludogorec otthonában. A Ferencváros és a CSZKA magyarországi találkozóját két hét múlva, november 7-én, csütörtökön 22 órától játsszák.
CSZKA Moszkva–Ferencváros 0–1 (0–0).
Gólszerző: Varga (86.).
CSZKA: Akinfejev – Karpov, Gyivejev, Magnusson – Fernandes, Vlasic, Ahmetov (Santos, 75.), Obljakov, Kucsajev (Bistrovic, 61.) – Csalov, Sigurdsson (Bijol, 80.). Edző: Viktar Hancsarenka.
Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics, Botka, Blazic, Civic – Ihnatenko, Haratin, Sigér, Zubkov (Dvali, 89.) – Nguen (Varga, 84.), Boli (Isael, 72.). Edző: Szerhij Rebrov.
Vezette: Pavel Orel (cseh).
A másik mérkőzésen:
Ludogorec–Espanyol 0–1 (0–1).
Gólszerző: Campuzano (13.).
Labdarúgó Európa Liga, 2019–2020-as szezon, H csoport
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Espanyol | 6 | 3 | 2 | 1 | 12–4 | 11 |
| 2. | Ludogorec | 6 | 2 | 2 | 2 | 10–10 | 8 |
| 3. | Ferencváros | 6 | 1 | 4 | 1 | 5–7 | 7 |
| 4. | CSZKA Moszkva | 6 | 1 | 2 | 3 | 3–9 | 5 |
Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.
Rangos nemzetközi megmérettetést nyert Kanadában a Székelyföldi Jégkorong Akadémia U16-os elitképzéses együttese. Az erdélyi fiatalok veretlenül végeztek az első helyen.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Román kommandósokkal illusztrálta egy orosz propagandaoldal, milyen „jól felszerelt” az orosz hadsereg. A St. Chucks című Facebook-oldalról van szó, amely bejegyzéseiben az orosz hadsereg, illetve Vlagyimir Putyin orosz elnök „dicsőségét” zengi.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!