A szerdai nyoni sorsoláson az is kiderült, hogy a fővárosi zöld-fehérek idegenben kezdik a párharcot, a visszavágót pedig otthon játsszák. Az első mérkőzésre július 22-én vagy 23-án, a visszavágóra pedig egy héttel később kerül sor.
Ha a Ferencvárosnak nem sikerül túljutnia a BL-selejtezőben a második fordulós riválison, akkor az Európa-liga selejtezőjének harmadik körében folytathatja majd a küzdelmet. Ugyanakkor, amennyiben a zöld-fehérek megnyerik a júliusi BL-selejtezős párharcot, akkor legrosszabb esetben is a Konferencia-liga alapszakaszában lesznek érdekeltek ősszel.
A BL 2025/2026-os kiírásának döntőjét jövő májusban a budapesti Puskás Arénában rendezik.
A Konferencia-ligában érdekelt magyar és román csapatok is megismerték ellenfeleiket szerdán. A második selejtezőkörben a Puskás Akadémia a ciprusi Arisz Limasszol ellen lép pályára, míg a Győri ETO a San Marinó-i Tre Fiori és az örmény Pjunik összecsapás továbbjutójával játszhat. Az Universitatea Craiova a bosnyák FK Sarajevo, a Kolozsvári U az örmény Ararat Armenia ellen küzd a továbbjutásért. Mind a két magyar, mind a két román együttes idegenben kezdi a párharcot, az első mérkőzést július 24-én, a visszavágót 31-én rendezik.
Kétgólos hazai győzelemmel zárult a romániai jégkorongbajnokság alapszakaszának utolsó székely rangadója. A Gyergyói Hoki Klub pénteken este 3–1-re nyert a Csíkszeredai Sportklub ellen a Remete Ice Arénában.
Rég voltak ennyien kíváncsiak a Sepsi OSK-ra a labdarúgó 2. Ligában, és milyen jól tették, hogy szombaton délelőtt kilátogattak a Sepsi Duna Arénába a Resicabányai CSM elleni bajnokira: a háromszékiek kiütötték ellenfelüket és ott vannak a felsőházban.
Középkorú férfira támadt rá egy medve pénteken délután a patakfalvi házának kertjében – az áldozatot kórházba szállították, a nagyvadat pedig kisvártatva kilőtték.
Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.
Az állatvédelemről sokáig legfeljebb akkor esett szó, amikor egy-egy megrázó eset felkavarta a közvéleményt. Az elmúlt évtizedekben azonban csendes, mégis mélyreható változás zajlott le Erdélyben. Riportunkban ennek az átalakulásnak jártunk utána.
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!