Hosszú volt a 2024–2025-ös szezon a Hargita megyei labdarúgó-bajnokság 4. Ligájában. Az idény az elmúlt hétvégén a Román Kupa kiírással zárult, így arra kértük a szervező, a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület elnökét, Tamás Zoltánt, hogy értékelje az elmúlt évadot.
„Normális körülmények között, igazán izgalmasra sikeredett ez a bajnoki idény. Csak az utolsó fordulót követően derült arra fény, hogy ki nyeri a 4. Ligát. Három csapat volt képben, hogy aranyérmes legyen. Végül a Székelykeresztúri Egyesülés lett a bajnok.
– értékelt a Székely Sportnak az egyesület elnöke.

Összességében sportszerű idényen van túl a 4. Liga, igaz, hogy az időjárási körülmények miatt többször át kellett írniuk a naptárt, mérkőzéseket kellett elhalasztaniuk.
„A keresztúriak visszalépése azért is ért rosszul, mert Hargita nem tartozott azon három megye közé, amelyek a versenykiírás szempontjából nem is indíthattak csapatot az osztályozóra. Az új lebonyolítás miatt el kellett érni öt klubnak a bronzminősítést, nálunk ez a szám nyolc lett.
– mondta el Tamás Zoltán.

Ebben az idényben 11 csapatos volt a 4. Liga, az elnök reméli, hogy a soron következő szezonban elérik minimális a 12-es mezőnyt. Ez azért fontos, mert ebben az esetben könnyebb a lebonyolítás, miután bajnokot úgy tudnak hirdetni, ha annak megvan a minimális 22 meccse, ez pedig egy oda-visszavágóval elérhető.
Hozzátette, az elkövetkezőkben a Hargita megyei tanácstól nyert pályázati összegekből a csapatokat pályakiegészítőkkel (kapuhálóval, zászlókkal, stb.) látják el.
Az új bajnokságba augusztus elejéig jelentkezhetnek az együttesek.
A magyar állami támogatások bizonytalanságáról, a Sepsi OSK pénzügyi helyzetéről és a klub jövőjéről is beszélt Diószegi László a Tusványoson. A klub tulajdonosa szerint nincs pánik, de ideje nyíltan beszélni a problémákról, mielőtt túl késő lenne.
Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!