Június 20-án és 27-én Kovászna és Hargita megye bajnoka néz farkasszemet egymással a 3. Ligába való feljutásért, és remélhetőleg nem ismétlődik meg a tavalyi eset, amikor egyikük sem jelent meg az osztályozón. Tudniillik, Kovászna megye bajnoka a harmadosztályú osztályozóhoz szükséges bronzminősítés hiányában nem indulhatott a párharcon, míg Hargita megye legjobb csapata, a Székelykeresztúri Egyesülés a hiányzó anyagiak miatt lépett vissza a páros meccstől.
{K1}
Arra voltunk kíváncsiak, hogy Háromszéken idén teljesülhetnek-e a bronzminősítés megszerzéséhez szükséges feltételek. A Kovászna Megyei Labdarúgó Egyesület elnöke, Oláh József szerint igen, több csapat is meg tud felelni a szakszövetség által kidolgozott kritériumrendszernek, amely többek között előírja, hogy
C licences edzővel, két ificsapattal, pályagondnokkal és stadionnal kell rendelkeznie az együttesnek.
„Tavaly rosszkor, a bajnokság kellős közepén vezették be ezt a kritériumrendszert, amikor a 4. ligás csapataink már nem tudtak megfelelni ezeknek az elvárásoknak. Idén más a helyzet, bár kicsi megye vagyunk, de kivitelezhető az engedélyek megszerzése. Elnökként ragaszkodtam ahhoz, hogy a megyei futballpályák megfeleljenek a követelményeknek, például, hogy az öltözőkben legyen folyóvíz.
– árulta el a Székely Sportnak a megyei szövetség elnöki funkcióját 2013. augusztusa óta betöltő Oláh József, aki nem kíván újabb mandátumért indulni, jelenlegi megbízatása lejártával, még idén leköszön futballvezetői posztjáról.
Oláh József 1982-ben lett játékvezető, 1987-től a 3., 1990-től a 2. Ligában tevékenykedett, majd 1992-től 2002-ig az élvonalban lengette a zászlót. Azóta megfigyelőként maradt a pálya szélén, 2014-től több mint 150 mérkőzésen aktivált az élvonalban.
Az odavágó-sorozat lejártával a háromszéki pontvadászatot 13 győzelemmel és 1 vereséggel a Kovásznai Kárpátok vezetik, Ciprian Răduțoiu tanítványainak előnye egy pont a második helyen álló Barót VSC-vel szemben. A tavaszi idény várhatóan március közepén kezdődik, az időjárás és a pályaviszonyok függvényében.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!