Komoly kihívást jelent a csíkszeredai városi stadion üzemeltetésében az elmúlt hetek havazása és a tartós hideg. A pálya hótalanítása és fagymentesítése nélkülözhetetlen feltétele a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 22. fordulójában sorra kerülő FK Csíkszereda–FC Botoșani mérkőzés megrendezésének, ezért a klub folyamatosan azon dolgozik, hogy a gyepszőnyeg ideális állapotba kerüljön. A munkálatokról Cseke Szilárd sportigazgató nyilatkozott a Székely Sportnak.
Nem ez az első alkalom az idényben, hogy hóval borított pályát kellett játékra alkalmassá tennie a klubnak. A sportigazgató felidézte az első ilyen helyzetet, amikor az idei szezonban először a tavalyi év utolsó hazai mérkőzése előtt kellett hótalanítaniuk a pályát, az FC Argeș elleni meccset megelőzően. „Akkor az akadémisták is segítettek a pályakarbantartóknak, de a gyepszőnyeg fűtését még nem kellett beindítani, mert az időjárás nem indokolta” – mondta.

Azóta a helyzet megváltozott: a folyamatos havazás miatt napi rendszerességgel zajlik a pálya takarítása. Cseke hangsúlyozta, hogy ezek a beavatkozások nem kedveznek a gyepnek, ugyanakkor elkerülhetetlenek.
– fogalmazott.
Az első nagyobb idei havazást követően kézi és gépi erőt egyaránt bevetettek. A hó eltávolítása hólapátokkal és kisebb hókotró gépekkel történt, a letakarított havat pedig a pálya két oldalára hordták, ahonnan folyamatosan elszállítják.

Hétfőtől a gyepszőnyeg fűtése is üzemel a városi stadionban. A rendszer célja, hogy a gyep teljes felületét fagymentesen tartsa, és segítse a hó és jég olvadását.
A sportigazgató bizakodó a hétvégi bajnokit illetően: „Úgy gondolom, hogy a Botoșani elleni mérkőzés időpontjára optimális, tehát használható állapotban lesz a pálya” – tette hozzá.
A pálya alatt elektromos fűtőszálakkal működő berendezés a téli üzemeltetés egyik legfontosabb eszköze, ugyanakkor jelentős költséggel jár. A gyepszőnyeg alá beépített rendszer üzemi hőmérséklete 10–14 Celsius-fok között van, ennek fenntartása pedig komoly anyagi terhet ró a klubra.
– részletezte Cseke.

A munkálatok nemcsak a stadionra korlátozódnak: a klub üzemeltetésében lévő műfüves pályákat is hótalanították, hiszen az FK Csíkszereda női szuperligás csapata és az akadémia utánpótlás együttesei is megkezdik a téli felkészülést. A Burus Csaba Sportpark gyepszőnyegét egyelőre nem tisztították meg a hótól, ezzel is óvva annak állapotát, ám a felnőtt csapat felkészülése hamarosan ezt is indokolttá teheti.
A sportigazgató közölte, jelenleg a pályafűtés hatását várják. „Azt várjuk, hogy a fűszálak közé fagyott hó – amit eszközökkel már nem lehetett eltávolítani – kiolvadjon a gyep közül” – zárta gondolatait Cseke Szilárd.

Az FK Csíkszereda–FC Botoșani szuperligás mérkőzésre pénteken 13 és 14.30 között lehet jegyeket vásárolni elővételben a klub székhelyén, a csíkszeredai városi stadionban, míg vasárnap 13.30-tól a helyszínen is megnyílik a pénztár. A 15 óra 30 perctől kezdődő találkozót a Prima Sport 1 és a Digi Sport 1 csatornák élőben közvetítik.
Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!