Győzelemmel indították a románok az Eb-selejtező sorozatot, a szerda esti találkozón Szőke Eszter kezdőként kapott lehetőséget Andra Vela vezetőedzőtől, a 79. percben állt be a helyére Andreea Sepetean. Az FK Csíkszereda labdarúgója jól teljesített a mérkőzésen, a 30. percben még a gólszerzés is összejött neki, az ő találatával szereztek vezetést a hazaiak, a második játékrészben Filip Anamaria révén állították be a 2–0-ás végeredményt.
Ezzel a győzelemmel a B Liga 6. csoportjában egyelőre az élen áll a román válogatott, legközelebb október 11-én lépnek pályára Kazahsztán ellen, a helyszín ezúttal is Bukarest lesz.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!