Mindkét csapat a rangsor második felében áll, a Viitorul Panduriinak 21 pontja van és a 11. helyről várja a folytatást, a 19 pontot összesített FK Csíkszereda pedig a 15. helyet foglalja el.
– mondta Valentin Suciu, az FK vezetőedzője.
Az ACS Viitorul Pandurii Târgu Jiu a bajnokság rajtja előtt pár nappal visszalépett Nagyváradi Luceafărul helyét vette át. Az előző bajnokságban az ACS Șirineasa, illetve az ACS Energeticianul néven szerepelt, mérkőzéseit Petrozsényben és Szörényváron játszotta.
Mint ismert, a Sportul Snagov–Turris Turnu Măgurele (2–3) mérkőzés után a rendőri és különleges alakulatok (DIAS) emberei őrizetbe vették Marius Baciut, a Teleorman megyeiek vezetőedzőjét. Az első sajtóhírek szerint Baciut azzal gyanúsították, hogy tagja egy bűnszervezetnek, amely labdarúgó-mérkőzések megbundázásával foglalkozik. Az edzőt a kihallgatás után hazaengedték, és ügyvédje, Vlad Hosu azt nyilatkozta, hogy Baciunak nincs semmi köze a fogadásokhoz. Azért hallgatták ki, mert korábban egy szülő, neves üzletember feljelentette, hogy bár pénzt adott neki, mégsem játszatta fiát.
Labdarúgó 2. Liga, 2019–2020, 18. forduló
| 2019. 11. 16., 11:00 | Resicabányai Muncitoresc | Temesvári Ripensia | 1–2 |
| 2019. 11. 16., 11:00 | Viitorul Pandurii Târgu Jiu | FK Csíkszereda | 1–1 |
| 2019. 11. 16., 11:00 | Gloria Buzău | Dunărea Călărași | 3–1 |
| 2019. 11. 16., 12:00 | FC Rapid | Pandurii Târgu Jiu | 4–0 |
| 2019. 11. 16., 14:00 | Temesvári Poli | 2–0 | |
| 2019. 11. 16., 19:30 | FC Argeș | Petrolul Ploiești | 1–1 |
| 2019. 11. 17., 11:00 | Concordia Chiajna | CS Mioveni | 1–1 |
| 2019. 11. 17., 14:00 | Bukaresti Metaloglobus | Aradi UTA | 1–1 |
| 2019. 11. 17., 16:30 | Turris-Oltul Turnu Măgurele | Kolozsvári U | 1–1 |
Labdarúgó 2. Liga, 2019–2020
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Aradi UTA | 23 | 15 | 5 | 3 | 49–13 | 50 |
| 2. | CS Mioveni | 23 | 10 | 9 | 4 | 36–22 | 39 |
| 3. | Turris-Oltul Turnu Măgurele | 22 | 11 | 6 | 5 | 36–25 | 39 |
| 4. | FC Argeș | 23 | 10 | 8 | 5 | 34–25 | 38 |
| 5. | Petrolul Ploiești | 23 | 10 | 8 | 5 | 23–20 | 38 |
| 6. | FC Rapid | 23 | 10 | 7 | 6 | 32–20 | 37 |
| 7. | Bukaresti Metaloglobus | 23 | 10 | 7 | 6 | 28–20 | 37 |
| 8. | Gloria Buzău | 23 | 9 | 6 | 8 | 35–27 | 33 |
| 9. | Konstancai Farul | 23 | 9 | 6 | 8 | 27–20 | 33 |
| 10. | Viitorul Pandurii Târgu Jiu | 22 | 9 | 6 | 7 | 32–27 | 33 |
| 11. | Temesvári Poli | 22 | 8 | 8 | 6 | 20–12 | 32 |
| 12. | Dunărea Călărași | 23 | 8 | 7 | 8 | 29–30 | 31 |
| 13. | Temesvári Ripensia | 23 | 6 | 10 | 7 | 28–34 | 28 |
| 14. | Kolozsvári U | 23 | 5 | 12 | 6 | 29–26 | 27 |
| 15. | Resicabányai Muncitoresc | 22 | 6 | 6 | 10 | 30–35 | 24 |
| 16. | Concordia Chiajna | 22 | 6 | 6 | 10 | 20–30 | 24 |
| 17. | FK Csíkszereda | 23 | 5 | 7 | 11 | 17–33 | 22 |
| 18. | Pandurii Târgu Jiu | 23 | 1 | 5 | 17 | 10–53 | 8 |
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!