A bajnokság menterendjét szerdán sorsolták ki a liga székhelyén, pénteken pedig közzétették az első három játéknap programját is:
az FK Csíkszereda nyitófordulóban a Bukaresti Dinamót fogadja, a mérkőzést július 14-én, hétfőn 21.30-tól rendezik.
A csíkiak első idegenbeli meccse ugyancsak hétfőn lesz, Clinceni-ben július 21-én, 19 órakor kezdődik az Slobozia elleni mérkőzés. A harmadik játéknapon ismét hazai pályán játszik az FK, július 25-én, pénteken 21.30-tól az FC Rapidot fogadja Csíkszeredában.
Az Ilyés Róbert által felkészített piros-feketék jelenleg ausztriai edzőtáborban készülnek a bajnoki rajtra, ahol már lejátszották első felkészülési mérkőzésüket is a DVSC-vel. Pénteken délelőtt egy igen intenzív, megterhelő kétórás edzésen vannak túl a fiúk, amit délután taktikai felkészülés követett. Szombaton két edzés vár a fiúkra, majd vasárnap Szombathelyre utazik a csapat, ahol az edzőtábor második felkészülési mérkőzésén a Paksi FC lesz az ellenfél – számoltak be a felkészülésről a klub honlapján.
A Szuperliga első fordulójának programja
július 11., 18.30 FC Metaloglobus–Kolozsvári U,
július 11., 21.30 FC Argeș–FC Rapid,
július 12., 18.30 Aradi UTA–Universitatea Craiova,
július 12., 21.30 FCSB–Hermannstadt,
július 13., 18.30 Galaci Oțelul–FC Petrolul,
július 13., 21.30 Kolozsvári CFR–Unirea Slobozia,
július 14., 19.00 FC Botoșani–Konstancai Farul,
július 14., 21.30 FK Csíkszereda–Bukaresti Dinamo.
A magyar állami támogatások bizonytalanságáról, a Sepsi OSK pénzügyi helyzetéről és a klub jövőjéről is beszélt Diószegi László a Tusványoson. A klub tulajdonosa szerint nincs pánik, de ideje nyíltan beszélni a problémákról, mielőtt túl késő lenne.
A Corvinul elleni vereségről, az FK Csíkszereda pénzügyi helyzetéről, az önkormányzati támogatások hiányáról, Kleinheisler László távozásáról és a klub jövőjéről is őszintén beszélt Szondy Zoltán a Buzánszky Jenő Sportteraszon, a 35. Tusványoson.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.
Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!