A labdarúgó élvonal alsóházi rájátszásban szereplő csapatok közül mindössze négyen kérvényezték a licencet: az FCSB, az FC Botoșani, a Konstancai Farul és az FK Csíkszereda – tudta meg a Golazo sportportál.
A négy közül a csíkszeredai együttes neve jelenti a legnagyobb meglepetést a listán. Az újonc egyelőre nem tartozik az alsóház élcsapatai közé, mégis benyújtotta a szükséges dokumentációt.
A klub vezetői szerint ennek egyszerű oka van. A csapat minden pénzügyi kötelezettségét időben teljesítette, így a licenc megszerzése nem igényel külön erőfeszítést. A szabályzat szerint azok a klubok pályázhatnak az európai indulási jogra, amelyek március végéig rendezik minden, február 28-ig esedékes tartozásukat.
Jó pár éve vezették be, hogy az alsóházi rájátszásból is vezessen út a nemzetközi kupákba. A legjobb helyen, de legalább a 7–10. pozícióban végző együttesek osztályozót játszanak, amelynek győztese a Konferencia Liga selejtezőjébe jut.
Amióta létezik az a szabály, hogy az utolsó európai helyért osztályozót játszik egy felsőházi és egy alsóházi csapat, még soha nem jutott ki Európába a play-outból egy klub sem.
Tavaly még osztályozót sem rendeztek, mivel az alsóház első négy helyén olyan csapatok végeztek, amelyek nem rendelkeztek európai licenccel. Két évvel ezelőtt viszont rendkívül drámai párharcot hozott az osztályozó: az Universitatea Craiova tizenegyesekkel győzte le a Kolozsvári U-t.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Aradi UTA UTA | 1 | 1 | 0 | 0 | 3-2 | 25 |
2 | FC Botoșani Botoșani | 1 | 1 | 0 | 0 | 3-2 | 24 |
3 | FCSB FCSB | 1 | 0 | 1 | 0 | 0-0 | 24 |
4 | Konstancai Farul Farul | 1 | 1 | 0 | 0 | 2-0 | 22 |
5 | Galaci Oțelul Oțelul | 1 | 0 | 0 | 1 | 2-3 | 21 |
6 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 1 | 1 | 0 | 0 | 3-2 | 19 |
7 | Petrolul Ploiești Petrolul | 1 | 0 | 0 | 1 | 0-2 | 16 |
8 | Unirea Slobozia Slobozia | 1 | 0 | 0 | 1 | 2-3 | 13 |
9 | FC Hermannstadt Hermannstadt | 1 | 0 | 0 | 1 | 2-3 | 12 |
10 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 1 | 0 | 1 | 0 | 0-0 | 7 |
Egy évre szóló eltiltással és 1100 lejes pénzbírsággal sújtotta a Brassó Megyei Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a Sárkány SE (Șercaia) játékosát, Ioan Racoțit, aki a Brassó megyei 5. Liga első fordulójában megütötte a játékvezetőt.
A harmadik játéknap mérkőzéseit rendezték az elmúlt hétvégén a Hargita megyei 4. Liga labdarúgó-bajnokságban. Három csapat veretlen még az idei kiírásban.
Három, közlekedési szabálysértést elkövető sofőrrel szemben indítottak büntetőeljárást a rendőrök szeptember 13-án Hargita megyében. Két esetben ittas sofőrt azonosítottak, egy 18 éves fiatal pedig jogosítvány nélkül ült a kormány mögé.
Oana Gheorghiu ügyvivő miniszterelnök-helyettes is keményen bírálja az AUR tervezetét, amely jelentős bírsággal sújtaná azon közhivatalt betöltő személyeket, akik nem hajlandóak megcsókolni a román zászlót annak ünnepnapján.
Benyújtotta felmondását Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter kedden a Facebook-oldalán.
„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!