A labdarúgó 2. Liga elmúlt idényében, a 2023–2024-es kiírásában a feljutást érő helyen végzett a Vajdahunyadi Corvinul. A lépést a legjobbak közé nem tehette meg, mivel a kizárólag közjogi klubok az érvényben lévő törvény szerint nem indulhatnak az élvonalbeli bajnokságban.
A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) megoldást kínált a Corvinul számára. Ahhoz, hogy megkaphassa az élvonalba való feljutáshoz szükséges jogot, szervezeti formát kellett változtasson. Viszont mindezt nem tehette meg mindaddig, amíg nemzetközi kupasorozatokban érdekelt volt. Ráadásul, ha közben lejátszott volna egy mérkőzést a 2. Ligában, akkor az idei kiírásban már nem módosíthatták volna a szervezeti formáját.
A vajdahunyadiak az eddigi összes bajnokijukat elnapolták, a múlt héten kiestek a nemzetközi kupaporondról, ezért úgy tűnt, hogy megoldódik a probléma és a feljutásért küzdhetnek idén.
A csütörtöki versenybizottsági gyűlésen azonban kiderült, hogy négy gárda is ellenezte a döntést, az FC Voluntari, az FCU Craiova, az FC Argeș és az FK Csíkszereda fellebbezett.
A bizottság megalapozottnak találta ezek jogosságát, így
az FRF automatikusan elutasította a Corvinul kérését, biztossá vált, hogy a vajdahunyadi alakulat bármilyen helyen is végez, nem lehet ott jövőre sem az élvonalban.
Az átiratban a székelyföldi együttes jogi képviselete leszögezi, csak akkor elfogadott a klubok jogi struktúrájának módosítása, amennyiben az átruházás egy magánjogi klubtól egy ugyanazon a településen székhellyel rendelkező közjogi klubra kerül, amennyiben bizonyítható, hogy a magánklub finanszírozását az a hatóság biztosította, amelynek határozata alapján az átruházott közjogi klubot létrehozták.
Ilyen kérelmet csak minden év június 1. és 30. között lehet benyújtani a szakszövetséghez. Ellenkező esetben azt elutasítják.
Az FK Csíkszereda levezette, hogy miként tette meg a lépést a vajdahunyadi klub, ahhoz, hogy megszerezze a jogi módosítást. Ebből pedig azt lehet kikövetkeztetni, hogy a Corvinul nem tett eleget ennek a követelményeknek, miután az FRF-hez június 4-én (a szabályozási határidőn belül) benyújtott kérelemhez nem csatolták a szükséges dokumentumokat.
A versenyszabályzat szerint a kérelemhez csatolni kellett (többek között) a megbízási szerződést és az összes pénzügyi kötelezettség kifizetésének igazolását. Ez pedig hiányzott.
Ennek kiegészítését a Corvinul augusztus 13-án állította ki. Ezen érvek alátámasztásából egyértelmű, hogy a kérelmező Corvinul nem tartotta be az FRF versenyszabályzatának rendelkezéseit, mert határidőn túl nyújtotta be a dossziét.
A dokumentumok kitöltésének határideje egy kifejezetten előre meghatározott időponthoz, nevezetesen a 2. Liga jelentkezési időpontjához van kötve. Nem pedig a verseny kezdetéhez, vagy a klub által a bajnokságban játszott első mérkőzés dátumához.
Az FK Csíkszereda, folytatva az érvelést, rámutat, hogy a szakszövetség szabályozza a bajnokságba való jelentkezés időpontját, mégpedig július 15-ig.
Összefoglalva, a FRF augusztus 16-án kiadott kedvező véleménye szabálytalan, mivel azt a versenyszabályzatban előírt határidők megsértésével hozták meg, ezért az FRF fegyelmi bizottságának beavatkozása és a jelen kifogás tárgyát képező vélemény megsemmisítése szükséges.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!