Eppel góljával nyert a Csíkszereda címmel számol be a Nemzeti Sport a labdarúgó Szuperliga 22. fordulójának vasárnapi játéknapján született győzelemről, külön kitérve arra, hogy az FK öt új igazolása közül csak a svájci-koszovói védő, Arian Kabashi kezdett az év első mérkőzésén, az anyaországi játékosok közül pedig Pászka Lóránd, Végh Bence, Szalay Szabolcs és Eppel Márton kezdőként, Dusinszki Szabolcs pedig csereként játszott a hómentes, de kőkeményre fagyott pályán.
– összegeztek.
Eppel-góllal, bravúrral kezdte meg idei szereplését az FK Csíkszereda – írja a Magyar Nemzet, hozzáfűzve, hogy
a vendéglátó első bravúrja az volt, hogy a helyi stadionban egyáltalán útjára indulhatott a labda:
„a csíkszeredai létesítmény játékterét a hét folyamán nagy erőfeszítések árán szabadították meg a vastag hótakarótól, de még pályafűtéssel is igyekeztek a megfelelő körülményeket megteremteni, dacolva a mínusz 20 fok körüli hajnalokkal”.
A gsp.ro tudósításában úgy fogalmaz, hogy a meglepően látványos mérkőzésen elért győzelmükkel a csíkiak tovább mélyítik a Botoșani válságát:
az újonc székely csapat idénybeli negyedik sikerét érte el, míg a több héten át éllovas moldvai gárda legutóbb november végén tudott nyerni,
az azóta eltelt négy fordulóban mindössze két pontot, gólt viszont egyetlenegyet sem szerzett.
A sport.ro és az orangesport.ro is kiemelten foglalkozik azzal, hogy az FK ajánlatot tett a tavaly nyár óta klub nélkül lévő, 53-szoros magyar válogatott Kleinheisler Lászlónak is.
A román újságírók a tél átigazolásaként tálalták a hírt, de ehhez előtte nyélbe kell ütni az üzletet, a csíkiak jelenleg a játékos válaszára várnak.
Végig alárendelt szerepet játszott hazai pályán a bajnok FCSB ellen az FK Csíkszereda, amely azonban kihúzta kapott gól nélkül, majd a végjátékban a csapatkapitány találatával bravúrgyőzelmet szerzett.
Vezetett, majd kétszer egyenlített Kína ellen Románia válogatottja a divízió I/B jégkorong-világbajnokság második játéknapján. Végül hosszabbítás után a házigazdák örülhettek, egy pontot szereztek a mieink.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!