A meccset felkonferálva a bemondó kiemelte, hogy a Vasas Femina igyekszik jó házigazda lenni, és a székely hagyományokhoz közelebb álló fogadtatásban részesíteni vendégeiket, mint amit ők kaptak két hónapja Csíkszeredában – utalt az alapszakaszban a megyeszékhelyen lejátszott bajnoki mérkőzésre.
– zárta beszédét.
A lelátó benépesedett, közel háromszázan voltak kíváncsiak az összecsapására.
Bátran kezdett a Vasas, többször felértek az FK kapuja elé, ám a vendégek védelme stabil lábakon állt. A 16. percben óriási hazai lehetőség maradt ki,
Mitri ugrott ki a védők közül, kicselezte a kapust is, ám gurítása nem találta el a kaput.
A csíki lányok pontatlanok voltak támadásban, nem találták a ritmust, többször lesre futottak. A 31. percben újabb hazai helyzet maradt ki, Malu fűzött be brazilosan két embert a bal oldalon, majd középre passzolt, ahol Tóth Györgyi átvette a labdát és távolról kapura zúdított, Salamon Szidónia magabiztosan védett.
A vendégek a félidő hajrájára pörögtek fel, a 41. percben alakították ki addigi legnagyobb helyzetüket, Fülöp Boglárka futott el a szélen, lapos lövését védte a Vasas kapusa. Két perccel később pedig zörrent a háló, ismét Fülöp volt a főszereplő, akinek a tizenhatos sarkából leadott lövéséből gól lett, a szünetben 1–0-ra vezetett az FK.
Jobban kezdték a második félidőt a csíki lányok, két szögletük is volt, az újabb gólt viszont a hazaiak lőtték: az 51. percben a bal szélen tört be Mitri Rita a csíki tizenhatosba, kicselezett két védőt és laposan a hálóba lőtt (1–1).
Innentől kezdve mindkét csapat a biztos játékra koncentrált, és várta ellenfele hibáját, így nem nagyon alakult ki helyzet.
Egészen a hajráig, a 89. percben Mezőssy Melánia szánta el magát, távoli, 25 méterről eleresztett lövése pedig utat talált a hazaiak kapujába (1–2).
Mint utólag kiderült, ez volt egyben a győztes gól is, az FK Csíkszereda 2–1-re megnyerte a Hargita megyei rangadót, az élvonal újonca egyben bebiztosította negyedik helyét a felsőházban. A Vasas Femina maradt a hatodik a rangsorban.
A rájátszás utolsó előtti fordulójában, szombaton 13 órakor a Vasas Femina az éllovas Temesvári Polit, míg az FK Csíkszereda vasárnap 12.45-től a bronzérmes Bukaresti Carment fogadja.
| 2023. 05. 13. 13:00 | Temesvári Poli Temesvári Poli | Banat Girls Banat Girls | 2-0 |
| 2023. 05. 14. 13:00 | Bukaresti Carmen Bukaresti Carmen | Kolozsvári U Olimpia Olimpia | 0-1 |
| 2023. 05. 16. 17:00 | Székelyudvarhelyi Vasas Femina Vasas Femina | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 1-2 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Temesvári Poli Temesvári Poli | 8 | 6 | 1 | 1 | 25-11 | 52 |
2 | Kolozsvári U Olimpia Olimpia | 8 | 7 | 0 | 1 | 30-7 | 51 |
3 | Bukaresti Carmen Bukaresti Carmen | 8 | 5 | 1 | 2 | 19-9 | 43 |
4 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 8 | 3 | 0 | 5 | 12-19 | 28 |
5 | Banat Girls Banat Girls | 8 | 1 | 0 | 7 | 2-20 | 21 |
6 | Székelyudvarhelyi Vasas Femina Vasas Femina | 8 | 1 | 0 | 7 | 9-31 | 20 |
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Hamar megtalálta a távozó Szabó István utódját az FK Csíkszereda: a klub csütörtök délután bejelentette, hogy a csapatot korábban négy éven át irányító Valentin Suciu visszatér a szuperligás együttes kispadjára.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!