Gólokkal és győzelemmel indította az Eb-selejtező tornát Románia U17-es válogatottja: a szerdai, Izland elleni mérkőzésen az FK Csíkszereda akadémistája, Bota Darius a 22. percben szerzett vezetést Olaszországban. A Mircea Diaconescu irányította együttes – amelynek keretében Bencze Lóránd is helyet kapott – végül 5–2-re diadalmaskodott. Bota kezdőként kapott lehetőséget, és a 62. percig volt a pályán. A csoportban még Portugália és a házigazda Olaszország vár a románokra, az első helyezett jut ki az Európa-bajnokságra.
Az U19-es válogatottban Bödő Efraim képviseli a csíki klubot. Az Adrian Dulcea vezette együttes Voluntari-ban szerepel az Eb-selejtező csoportjában, ahol szintén a kontinensviadalra való kijutás a tét. A nyitómérkőzésen Románia 2–0-ra kikapott Kazahsztántól, Bödő ezúttal a kispadon kapott helyet. A folytatásban Észak-Írország és Ukrajna következik.
Az U20-as keretbe is jutott FK-játékos: Simon Máté kapus Adrian Iencsi szövetségi kapitány meghívására csatlakozott a válogatotthoz. A románok két Elitliga-mérkőzésen lépnek pályára: pénteken 17.30-tól Lengyelország ellen Târgoviștén, majd kedden Veveyben a házigazda Svájc ellen.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Pont került Anderson Ceará hosszú ideje húzódó átigazolási történetének végére: a brazil labdarúgó az egyiptomi National Bank of Egypt SC játékosa lett. Az átigazolás részleteiről Rédai Attila, az FK Csíkszereda sajtófőnöke számolt be a Székely Sportnak.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!