Hirdetés

Az FCSB újból a hosszabbításban diadalmaskodott

Háromszor is betaláltak
Fotó: Facebook/FCSBOfficial

2021. november 28., 22:46

A vezetést az U Craiova szerezte meg, fordított az FCSB. A fordulatos mérkőzésen utóbbiak örülhettek a foci élvonal vasárnapi összecsapásán.

2021. november 28., 22:46

A labdarúgó 1. Liga tizenhetedik játéknapjának rangadóján az U Craiova az FCSB-t látta vendégül. Az oltyánok jól indítottak, az első negyedórában büntetőből kerültek előnybe.

Hirdetés

Csakhogy, még a szünetig nem csak kiegyenlített, hanem fordított is a fővárosi gárda.

A második félidőben újból döntetlenre hozta az állást a házigazda. Pontosztozkodás helyett azonban vendéggyőzelem született, a hosszabbítás első percében Cordea tekerte a jobb alsóba.

Zsinórban negyedik diadalát jegyezte az FCSB, ezzel szemben a Craiovának nagyon nem megy, sorozatban háromszor kapott ki.

A nap másik mérkőzésén két olyan együttes nézett farkasszemet, amelyikek stabilan ott voltak az élbolyban. Az FC Voluntari szerezte meg a vezetést az FC Botoșani otthonában, de aztán a házigazdák a szüntet követően egyenlítettek. Pontosztozkodással zárult a párharc, ez volt a Botoșani hetedik döntetlenje ebben a kiírásban.

Labdarúgó 1. Liga, alapszakasz, 17. forduló:

FC Botoșani–FC Voluntari 1–1 (0–1).
Gólszerzők: Edjouma (49,), illetve Rață (35.).

Universitatea Craiova–FCSB 2–3 (1–2).
Gólszerzők: Ivan (13.), Cîmpanu (57.), illetve Dumiter (17.), Șut (39.), Cordea (90+1.).

Labdarúgó 1. Liga, 2021–2022-es szezon, alapszakasz, 17. forduló

Labdarúgó 1. Liga, 2021–2022-es szezon, alapszakasz

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Kolozsvári CFR CFR
17
15
0
2
27-8
45
2
FCSB FCSB
17
11
4
2
32-15
37
3
FC Voluntari Voluntari
17
9
2
6
20-18
29
4
Universitatea Craiova U Craiova
17
9
1
7
32-19
28
5
Bukaresti Rapid Rapid
17
7
7
3
22-15
28
6
FC Botoșani Botoșani
17
7
7
3
16-15
28
7
FC Argeș Pitești FC Argeș
17
8
3
6
17-12
27
8
Konstancai Farul Farul
17
7
5
5
19-10
26
9
Aradi UTA UTA
17
6
7
4
15-11
25
10
Chindia Târgoviște Chindia
17
4
7
6
12-12
19
11
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK
17
3
9
5
17-17
18
12
CS Mioveni Mioveni
17
4
5
8
11-23
17
13
Medgyesi Gaz Metan Gaz Metan
17
4
4
9
13-20
16
14
FC U Craiova 1948 FC U Craiova
17
3
6
8
11-17
15
15
Bukaresti Dinamo Dinamo
17
2
3
12
13-38
9
16
Academica Clinceni Clinceni
17
0
4
13
12-39
4
Medgyesi Gaz Metan:
Medgyesi Gaz Metan:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Elege lett a mellőzésből, felrúgta szerződését a Sepsi OSK volt alapembere

Idén még egyáltalán nem játszott török csapatánál Marius Ștefănescu, aki még a keretbe sem került be a Konyaspornál. A Sepsi OSK volt alapembere emiatt úgy döntött, hogy egyoldalúan felmondja a szerződését.

Mutatjuk, mikor kezdődnek az Erste Liga negyeddöntői

A jégkorong Erste Liga hivatalos oldalán megjelentek a rájátszás hivatalos időpontjai, a negyeddöntő március 10-én kezdődik. A Gyergyói Hoki Klub és a Csíkszeredai Sportklub már a legjobb nyolc között egymásnak feszül.

Székelyhon

Veszített a csapatuk, ezért elővették a Mongólia-kártyát a nagyszebeni drukkerek

Miközben a körülményekre és a fogadtatásra panaszkodtak, azt azért fontosnak tartották megjegyezni az AFC Hermannstadt egyik szurkolótáborának tagjai, hogy a csíkszeredai drukkerek annak az országnak a nevét skandálták, akiknek „lakói Mongóliából jöttek”.

`
Krónika

„Vagy a régi bánya indul újra, vagy újat nyitunk”. Parajd polgármestere a katasztrófa sújtotta település jövőjéről

Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.

Krónika

Mégis ki a felelős a 2022-es magyarországi választások előtti levélszavazatos diverzióért?

Közel négy év elteltével is homály fedi, ki vagy kik perzseltek meg, majd dobtak ki levélszavazatokat Maros megyében, a 2022-es magyarországi választások előtt nem sokkal. A Maros megyei ügyészségtől megtudtuk, a tetteseket nem sikerült azonosítani.

Főtér

Valós riport a nagyváradi premontrei apát elhalasztott kilakoltatásáról

Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.

Ez is érdekelheti

Megmutatta, hogy kemény ellenfél tud lenni, idegenben is bizonyítaná ezt az FK Csíkszereda

A labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 29. fordulójában a Petrolul Ploiești otthonában lép pályára az FK Csíkszereda. A vasárnapi bajnoki előtt Ilyés Róbert vezetőedző, valamint Csürös Attila és Răzvan Trif beszélt az esélyekről.

Mi lesz a bajnok sorsa? – ez a kérdés a Szuperliga alapszakaszának hajrájában

Két forduló maradt hátra a labdarúgó Szuperliga alapszakaszából, kiélezett a küzdelem a felsőházi rájátszásba jutásért. A legnagyobb kérdés az, a bajnoki címvédő FCSB-nek sikerül beverekednie magát az első hat közé, vagy az alsóházban ragad.

Elkísérhetik csapatukat a Petrolul elleni meccsre az FK Csíkszereda szurkolói

A román labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 29. fordulójában a Petrolul Ploiești lesz az FK Csíkszereda ellenfele vasárnap délután. A székelyföldi klub szurkolói buszt indít az idegenbeli mérkőzésre.

Hiába a videóbíró, egyre több a hibás döntés a Szuperligában

Az utóbbi időben megsokszorozódtak a kétes játékvezetői döntések a labdarúgó Szuperliga mérkőzésein. A központi bizottság (CCA) megbeszélést szorgalmaz a csapatok képviselőivel a kérdéses esetek elemzése érdekében.

Az első élvonalbeli találatával a forduló csapatában az FK Csíkszereda csapatkapitánya

A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) közzétette a Szuperliga 28. fordulójának álomcsapatát. Csürös Attila, az FK Csíkszereda csapatkapitánya is bekerült a legjobbak közé, miután góllal és remek védekezéssel járult hozzá a Nagyszeben elleni 2–1-es sikerhez.

Csíkszeredai bravúrról ír a sportsajtó a közvetlen rivális legyőzése kapcsán

Nagyon fontos győzelmet aratott a Csíkszereda, amely a csapatkapitány Csürös első élvonalbeli góljával és a télen érkezett Trif távoli bombájával legyűrte az egyre nehezebb helyzetben levő Nagyszebent. Sajtószemle.

Ilyés Róbert: büszke vagyok a fiúkra, egy hatpontos meccsen tudtunk nyerni

Hazai pályán is legyőzte a Hermannstadtot az FK Csíkszereda, amely 2–1-es sikerével megőrizte idei hibátlan hazai mérlegét. A mérkőzés után a vezetőedzők és a főszereplők értékeltek.

Bődületes kapásgóllal győzött és őrzi idei hibátlan hazai mérlegét az FK Csíkszereda (videóval)

A forduló góljával és fegyelmezett játékkal aratott 2–1-es győzelmet az FK Csíkszereda az FC Hermannstadt ellen a Szuperliga 28. fordulójában. Ilyés Róbert együttese idei harmadik hazai bajnokiját is megnyerte, és pontszámban beérte a Petrolult.

Tovább robog a play-off irányába: zsinórban kilencedik bajnokiját nyerte meg a Kolozsvári CFR

Megállíthatatlannak tűnik a Kolozsvári CFR: Daniel Pancu együttese a Petrolul ellen is begyűjtötte a három pontot, így sorozatban kilencedik bajnokiját nyerte meg. Két fordulóval az alapszakasz vége előtt rendkívül közel került a felsőházi rájátszáshoz.

„Csak a győzelem elfogadható” – idei hibátlan hazai mérlegét védené az FK Csíkszereda

Három mérkőzés maradt hátra a labdarúgó Szuperliga alapszakaszából az FK Csíkszeredának. Ilyés Róbert együttese hétfőn hazai pályán fogadja az FC Hermannstadtot, célja pedig egyértelmű: folytatni a jó sorozatot, és begyűjteni a három pontot.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!