Az európai szövetség videokonferencia keretében ismételten arra buzdította tagországait, hogy amint újra lehetségessé válik a játék, próbálják befejezni a bajnokságukat. Ugyanakkor enyhülőben a szigor azokkal szemben, akik mégis az idény törlését helyezik kilátásba. Továbbá, az UEFA tájékoztatása szerint július 20-áig kell közölni a nemzetközi kupaküzdelmekben induló csapatok nevét. A kupasorozatok 2020–2021-es szezonja július 28–30-án kezdődne.
Amennyiben azonban a világjárvány miatt a legtöbb helyen nem lehetséges befejezni a félbeszakadt nemzeti bajnokságokat, és végeredményt kell hirdetni, sajtóhírek szerint
az UEFA nem a jelenlegi állást venné figyelembe, hanem a klubok koefficienseit annak érdekében, hogy meghatározza, mely együttesek indulnak a Bajnokok Ligájában és az Európa Ligában.
Ez a döntés nagyban befolyásolja a román bajnokságot is, ahol a címvédő Kolozsvári CFR négy pontos előnnyel vezeti a felsőházi rájátszást az FCSB előtt. A fővárosi klub ugyanis az utóbbi öt európai szezont figyelembe véve jobb koefficienssel (20,500 pont) rendelkezik, így
átvehetné a helyet a Bajnokok Ligája selejtezőjében a kolozsváriaktól (12,500), akik csak az Európa Ligában játszanának.
További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.
A Sportul Studențesc jégkorongcsapatának játékosa hat hónapos eltiltást és súlyos pénzbüntetést kapott, miután megütötte a játékvezetőt január elején, a Gyergyói Hoki Klub elleni meccsen.
A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbert Kálmánt. Az erről szóló döntés csütörtökön jelent meg a Hivatalos Közlönyben.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
Megtalálták azt a 15 éves erdődi lányt, aki kedden tűnt el Szatmár megyei otthonából.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!