A péntek esti mérkőzés első lehetősége még a másodosztályú Argeș megyeiek előtt adódott, ám ezután a moldvaiak nagy mezőnyfölényben játszottak.
A kapura viszont sokáig veszélytelenek voltak,
aztán kevéssel a szünet előtt kidolgozták az első igazi helyzetüket, de Miron fejese pontatlan volt. A másik oldalon egy szabadrúgás után a Mioveni betalált ugyan Blănaru révén, de gólját les miatt érvénytelenítették.
A folytatásban is hasonlóan alakult a játék, a hazaiak erőltették a támadásaikat, de nem találták a gólhoz vezető utat. A hajrában a vendégek veszélyes kontrákat vezettek, nagy gólhelyzetben Șerban lövését blokkolták, Blănaru pedig kihagyta a ziccerét.
Ezek pedig a hosszabbításban megbosszulták magukat,
Aldair távolról vette be a Mioveni kapuját, ezzel a találattal a Botoșani 1–0-ra győzött, és minimális előnyből várja a május 24-ei visszavágót.
A másik osztályozós párharcban az FK Csíkszereda és a Bukaresti Dinamo között az első mérkőzést május 20-án, hétfőn 20 órától a fővárosi Nemzeti Arénában rendezik, majd egy héttel később május 27-én Székelyföldön dől el a feljutó együttes kiléte.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!