A román élvonalban több mint 170 mérkőzéssel rendelkező Fülöp Loránd az FK Csíkszeredánál eltöltött félszezon után sokak számára meglepő döntést hozott: futballkarrierjét a 3. Liga 1-es csoportjának középmezőnyéhez tartozó Șoimii Gura Humorului-nál folytatja. A rutinos 27 éves középpályás két évre kötelezte el magát a Suceava megyei klubbal.
Fülöp Loránd ez év elején az edzőváltáson átesett FC Botoșani-tól érkezett Csíkszeredába, ahol másfél évre szóló szerződést írt alá, azonban a feljutást követően, a nyári szünetben távozott az első élvonalbeli idényére készülő együttestől.
A Maros megyei labdarúgó 2013-ban, mindössze 16 évesen debütált a román élvonalban az FC Botoșani színeiben, de játszott a Sepsi OSK-nál, az FC Voluntari-nál és a Kolozsvári U-nál is, Magyarországon a Puskás Akadémia mezét öltötte magára.
Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!