Hirdetés

Az elsőre nem pakolta rá időben a másodikat a Vasas Femina

Közel volt Benő Krisztina a mesterhármashoz
Fotó: Erdély Bálint Előd

2020. november 11., 13:54

Hiába volt az első játékrészben mezőnyfölényben a Székelyudvarhelyi Vasas Femina, képtelen volt nagyobb előnyt kicsikarni. A végén futnia kellett a pontszerzésért a női labdarúgó élvonal hétközi játéknapján.

2020. november 11., 13:54

Szerdán a kilencedik játéknap mérkőzéseit rendezték a női labdarúgó 1. Ligában, a Székelyudvarhelyi Vasas Femina a Galaci Universitatea otthonában lépett pályára.

Hirdetés

Magabiztosan indított a Vágó Attila által felkészített vendégcsapat, irányította is a mérkőzést, pár apróbb gólszerzési lehetőséget követően Vlădulescu szabadrúgásból leadott lövése csattant a felső kapufán. A 13. percben a vezetést megszerezték: Mitri–Benő összjátékot követően utóbbi gurította el a kapus mellett.

Hiába volt a nagy mezőnyfölény, a pihenő előtti sorozatos székelyudvarhelyi hibákat követően közelről fejelték a hálóba a labdát, így 1–1-es állással mehettek vissza a felek az öltözőbe.

A második felvonás kiegyensúlyozottabb focit hozott, amelynek derekán egy szöglet után a házigazdák megfordították az állást (2–1). Csakhogy, az ellenlábasuk nem tört meg, sokáig nem örvendhettek az előnynek, Benő két minutumra rá kiegyenlített. Akár a mesterhármas is meglehetett volna a Vasas Femina támadójának, a 81. percben egy szép akciót követően a kapussal szemben épp mellé lőtte.

Az udvarhelyiek a szombati, hazai pontosztozkodást követően újból döntetlent játszottak. A lefújást követően edzőjük nyilatkozott: „Az első félidőben eldönthettük volna a meccset, amennyiben a gólunkra még egyet rátettünk volna. 2–1-nél nem reménykedtem, hogy ponttal térünk haza.

Úgy vagyok vele: az 1–1-nek nem örültem volna, a 2–2-vel elégedett vagyok”.

Még két összecsapása van hátra az őszi idényből az udvarhelyi gárdának, legközelebb vasárnap hazai környezetben fogadják az Universitaea Alexandriát.

Női labdarúgó 1. Liga, 9. forduló

Galaci Universitatea–Székelyudvarhelyi Vasas Femina 2–2 (1–1),
gólszerzők: Bentoiu (45.), Postol (69.), illetve Benő (13., 71.).
Vasas Femina: Kajtár – Biró (Horváth, 73.), Szász, Kis, Geréd – Orbán (Dakó, 46.), Barabási, Vlădulescu, Mardari (Toth, 46.) – Mitri, Benő.

A játéknap további eredményei:

Bukaresti Carmen–Konstancai Selena 4–0,
Bukaresti Fair Play–Nagybányai SK – elhalasztva,
Aradi Piros Security–Resicabányai Banat Girls 4–0 (3–0),
Universitatea Alexandria–Kisbecskereki Fortuna 0–3 (0–1),
Kolozsvári Olimpia–Borgóprundi Heniu 1–0 (1–0).

A bajnokság élmezőnye: 1. Kolozsvár 24 pont/8 meccs, 1. Kisbecskerek 21/8, 2. Székelyudvarhely 20/9.

szóljon hozzá!
Hirdetés

Ajánljuk még

Kirúgták a Sepsi OSK korábbi edzőjét a harmadosztályú klubtól

Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.

Két év jogi harc után felmentették a csíki vezérszurkolót

Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.

Székelyhon

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban

Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.

`
Krónika

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Krónika

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Ez is érdekelheti

A ráadásban nyert Kolozsváron az FK Csíkszereda női csapata

Sokáig gól nélküli, kiegyenlített mérkőzésen a ráadás hozta meg a döntést: az FK Csíkszereda idegenben győzte le a Kolozsvári U Olimpiát, és megerősítette második helyét a női labdarúgó Szuperliga felsőházi rangsorában.

Megnyerte az elmaradt bajnokiját, növelte előnyét a címvédő a csíkiak előtt

Két korábbról elnapolt találkozóval folytatódott hétközben a román élvonalbeli női labdarúgó-bajnokság. A rájátszás felénél tartanak a csapatok, az éllovas Konstancai Farul előnye hat pont az FK Csíkszeredával szemben.

Nagy esély előtt az FK Csíkszereda: nemzetközi kupaszereplésért harcolhatnak

Románia előrelépett az UEFA rangsorában, így már két csapat indulhat a női európai labdarúgókupákban. Ez hatalmas esély az FK Csíkszereda számára, amely jelenleg a második helyen áll a Szuperliga felsőházi rájátszásában.

Gólt lőtt az FK támadója, Románia és Magyarország is győzelemmel folytatta a vb-selejtezőt

Az FK Csíkszereda két játékosa is kezdő volt a romániai női labdarúgó-válogatottban, amely magabiztosan verte Ciprust, míg a magyarok hét gólt szerezve múlták felül Észak-Macedóniát a vb-selejtezőkön.

Jó helyzetből várja a vb-selejtezőt a magyar és román női válogatott

A magyar és a romániai női labdarúgó-válogatott is csoportja éléről várja a világbajnoki selejtezők folytatását. Mindkét együttesre fontos mérkőzés vár hétvégén.

FK-játékosokkal a keretben folytatná jó sorozatát a női válogatott

Három FK Csíkszereda-játékos is helyet kapott a romániai női labdarúgó-válogatott keretében, amely a Ciprus elleni hazai világbajnoki selejtezőre készül.

Otthonában győzte le a Farult, harcban maradt a bajnoki címért az FK Csíkszereda

Legnagyobb riválisa otthonában is folytatta győzelmi sorozatát az FK Csíkszereda: a piros-feketék szombat délután 1–0-ra nyertek a Konstancai Farul ellen a női labdarúgó Szuperliga rájátszásának 6. fordulójában.

A második meccsét is behúzta, egy lépésre az elődöntőtől az FK Csíkszereda

Magabiztos, 3–0-s hazai győzelmet aratott az FK Csíkszereda a Gyulafehérvári Unirea ellen a női labdarúgó Román Kupa csoportkörének 2. fordulójában, szerda délután. A piros-feketék vezetik csoportjukat, és karnyújtásnyira kerültek az elődöntőtől.

Uralta a játékot, négy gólig jutott a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda

Végig dominálva, magabiztos 4–1-es győzelmet aratott hazai pályán az FK Csíkszereda a Temesvári Poli ellen a női labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásának 5. fordulójában.

Hat góllal indították a kupasorozatot a csíki lányok

Kiütéses győzelemmel kezdte szereplését a címvédő FK Csíkszereda a női labdarúgó Román Kupa csoportkörében. Szeitl Szilvia együttese szerda délután 6–1-re múlta felül a Bukaresti Rapid csapatát a Burus Csaba Sportparkban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!