A kisdöntő és a döntő összecsapásai maradtak a legvégére az 5. Ligában. A két csoportelső a bajnoki címért, a másodikok pedig a bronzéremért szálltak harcba. Az elmúlt hétvégén az odavágókat rendezték.
Oklánd saját közönsége előtt remekül indította a kisdöntőt a Varsággal szemben, a 19. percben már 3–0-ra vezetett. Ez a különbség még akár nagyobbra is duzzadhatott volna, amennyiben értékesítik a további nagy gólszerzési lehetőségeiket. A szünet után viszont megváltozott a játék képe, a vendégek két gyors találattal szorossá tették a meccset, sőt ki is egyenlítettek. A végjátékban aztán mégis az oklándiak örülhettek.
A döntő első párharcát Betfalván rendezték, ahol a Lövéte irányította a meccset, szervezettebben focizott, az előnyt is megszerezte. A pihenőig kialakult a későbbi végeredmény, 2–1-re diadalmaskodott a vendégcsapat, ez a játék képe alapján teljesen megérdemelt győzelem volt. Kis lépéselőnyben a lövétei gárda, de itt is nyitott még a bajnoki cím sorsa.
A visszavágókat mindkét esetben július 30-án, vasárnap 17 óra 30 perctől játsszák.
Labdarúgó Udvarhely körzeti bajnokság, helyosztók, odavágó
Döntő
Betfalvi Nagy-Küküllő SE–Lövétei Egyesülés 1–2 (1–2).
Vezették: Tifán Attila – Marosi Mihály, Jakab Zalán.
Gólszerzők: Busch-Szabó Tamás Tóbiás (24.), illetve András László (14.), György Levente (36.).
Betfalva: Gălățeanu Péter – Karácsony Sándor-László, Váradi Károly, Fazakas László, Simó Attila Barna, Szígyártó Szabolcs, Szilveszter Bence, Tordai Zsolt, Busch-Szabó Tóbiás, Zsidó-Orbán Roland, Sorodoc Florin Petru. Cserék: Péter Csaba, Lőrinczi Lehel, Gábor János, László Sándor-Zsolt, Elekes István, Gliga Róbert.
Lövéte: György Lőrincz Róbert – Kicsi Zoltán, Egyed Zsolt, Busuioc Alin, Molnár Ottó, Busuioc Sorin, András László, György Levente, Kelemen Emil, Demeter Attila, Fórika Zsolt. Cserék: Demeter László, Demeter Alfréd, Gergely Lóránd, Kelemen Sándor, Forgács Rajmond, Trinfuly András.
Kisdöntő
Oklándi Kustály SK–Varsági Hegyalja SE 4–3 (3–0).
Vezették: Pál Hunor – Molnos Imre, Csíki Hunor.
Gólszerzők: Csíki Miklós (1.), Csergő Nándor (3.), Csomor Attila (19.), Csíki Miklós (82.), illetve Józsa Rajmund (46.), Tifán Ervin Csaba (48.), Birtalan Barangó (70., öngól).
Kiállítva: Bencze Richárd (87.).
Oklánd: Makkai Tamás Levente – Román János, Csíki Miklós, Miklós Lóránd, Benkő István, Birtalan Barangó, Bencze Richárd, Birtalan Botond Albert, Jakab László József, Csomor Attila, Csergő Nándor. Cserék: Gálfi Barna, Egyed Álmos, Cseke Csongor, Román Tamás, Gedő Álmos.
Varság: Magyari Barna – Bálint Vencel, Dénes Tibor, Szász Attila, Kovács T. Norbert, Pál Levente, Bálint Bernát, Tifán Csaba, Szász Zsolt, Józsa Rajmund, Szász Kálmán. Cserék: Tifán Botond, Kovács Alpár, Berkeczi Dávid, Kovács T. Balázs, Mátyás Adolf, Péter János.
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!