A mérkőzések programját nem az alapszakaszban elért helyezések alapján határozták meg – ahogyan a korábbi években történt –, hanem sorsolás útján alakították ki a párosításokat.
A felsőházi rájátszásba jutott hat együttes magával viszi az alapszakaszban megszerzett pontjait. Oda-visszavágót rendeznek, amelynek lejártával a két legjobb csapat egyenes ágon feljut a Szuperligába, a harmadik és a negyedik pedig osztályozót játszik az élvonalbeli bajnokság 13., és 14. helyezettjével.
Mint ismert, két klubnak, a Vajdahunyadi Corvinulnak és a Sellenberki SK-nak nincs feljutási joga, így
amennyiben ez a két csapat végezne feljutó vagy osztályozós pozícióban, az őket követő gárdák átveszik a helyüket.
A sorsolás szerint a hatodik helyen álló FK Csíkszereda a március 30-án kezdődő playoff nyitófordulójában az alapaszakaszgyőztes Sellenberki SK ellen játszik hazai pályán. Első idegenbeli mérkőzésén a második helyezett Unirea Slobozia otthonába látogat a székelyföldi együttes.
Ezután két hazai találkozó következik a CS Mioveni és a Vajdahunyadi Corvinul ellen, az odavágókat pedig a Gloria Buzău vendégeként zárják. A visszavágó-sorozat április 24-én kezdődik, a bajnokság utolsó fordulóját pedig május 11-én rendezik.
„Jó, hogy itthon kezdünk, de akkor lesz igazán jó, ha tudunk nyerni. Pont az éllovassal kezdünk, nem lesz könnyű mérkőzés, de előbb-utóbb mindenkivel kell játszanunk itthon és idegenben is.
– nyilatkozta a Székely Sportnak a sorsolást követően Ilyés Róbert, az FK Csíkszereda vezetőedzője.
Korán véget ért a 2025–2026-os szezon a Csíkszeredai Sportklub számára, amely a tavalyi döntő után idén már a negyeddöntőben búcsúzott a jégkorong Erste Ligában. A kék-fehérek csapatkapitányát, Becze Tihamért a háttérről és a kérdéses jövőjéről kérdeztük.
Sokáig hiányzott a gól a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásának mérkőzésén. A Konstancai Farul szerezte meg a vezetést, a ráadás negyedik percében erre válaszolt az FK Csíkszereda.
Halálos kimenetelű vasúti baleset történt Csíkszeredában a Brassói út mellett vasárnap délután: egy lovas szekérrel a vonat elé hajtottak, egy személy a helyszínen meghalt.
Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.
Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!