Némileg biztató előjelekkel készülhetett a mérkőzésre a Sepsi OSK farmcsapata, hiszen a hétvégén 1–1-es döntetlent játszott a remekül szereplő Kézdivásárhelyi SE ellen. Aktuális ellenfele, a Petrolul Ploiești II. ráadásul addig minden bajnokiját elveszítette, így papíron jó esély mutatkozott az első győzelem megszerzésére.
Ennek ellenére bátran kezdett a házigazda, több szögletet is kiharcolt, majd félóra elteltével meg is szerezte a vezetést Rafael Baldres Hermann révén. A félidő ráadásában újabb csapás érte a háromszékieket: David Paraschiv góljával 2–0-ra nőtt a különbség.
A második játékrészben sem változott a játék képe, a Petrolul uralta a találkozót, és egy órányi futball után David Ilie is betalált (3–0). A Sepsi OSK II. ugyan próbálkozott a szépítéssel, de a lefújásig már csak a hazaiak előtt adódott komolyabb helyzet.
Öt forduló után a háromszéki gárda egyedüliként nyeretlen a mezőnyben, és sereghajtóként várja a folytatást.
Labdarúgó 3. Liga, 2-es csoport, 5. forduló:
Petrolul Ploiești II.–Sepsi OSK II. 3–0 (2–0).
Gólszerzők: Hermann (35.), Paraschiv (45+3.), David Ilie (60.).
Az OSK kezdőcsapata: Gedő – Ureche, Truța, Kocsis, Bena, Vereguț, Lecki, Gyulai, Nikula, Nistor, Győrfi. Cserék: Mihăilă – Kolcza, Bandi, Bocan, Păcurar, Székeli, Bartalis, Tudose, Endrődi. Vezetőedző: Nagy Sándor.
| 2025. 09. 23. 17:00 | Petrolul Ploiești II. Petrolul Ploiești II. | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | 3-0 |
| 2025. 09. 23. 17:00 | Dacia Unirea Brăila Brăila | CSM Râmnicu Sărat Râmnicu Sărat | 2-1 |
| 2025. 09. 23. 17:00 | Galaci Oțelul II. Galaci Oțelul II. | CS Blejoi CS Blejoi | 4-3 |
| 2025. 09. 23. 17:00 | CS Păulești Păulești | Victoria Traian Victoria Traian | 6-0 |
| 2025. 09. 24. 17:00 | Unirea Braniștea Braniștea | CSO Plopeni CSO Plopeni | 3-0 |
| 2025. 09. 24. 17:00 | Kézdivásárhelyi SE KSE | Sporting Liești Liești | 3-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | CS Păulești Păulești | 5 | 4 | 1 | 0 | 12-2 | 13 |
2 | Kézdivásárhelyi SE KSE | 5 | 4 | 1 | 0 | 13-4 | 13 |
3 | Sporting Liești Liești | 5 | 4 | 0 | 1 | 13-8 | 12 |
4 | Unirea Braniștea Braniștea | 5 | 3 | 1 | 1 | 13-7 | 10 |
5 | CS Blejoi CS Blejoi | 5 | 2 | 1 | 2 | 13-10 | 7 |
6 | Dacia Unirea Brăila Brăila | 5 | 2 | 1 | 2 | 7-8 | 7 |
7 | Victoria Traian Victoria Traian | 5 | 2 | 1 | 2 | 7-13 | 7 |
8 | CSO Plopeni CSO Plopeni | 5 | 1 | 1 | 3 | 10-12 | 4 |
9 | Galaci Oțelul II. Galaci Oțelul II. | 5 | 1 | 1 | 3 | 8-15 | 4 |
10 | Petrolul Ploiești II. Petrolul Ploiești II. | 5 | 1 | 0 | 4 | 6-9 | 3 |
11 | CSM Râmnicu Sărat Râmnicu Sărat | 5 | 1 | 0 | 4 | 7-14 | 3 |
12 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | 5 | 0 | 2 | 3 | 4-11 | 2 |
Nemcsak a következő idényről, hanem a közös magyar-román hokibajnokság jövőjéről is szó esett a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor sportfórumán, ahol klubvezetők és játékosok ütköztették álláspontjukat.
A Brassói Corona hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette a 30 éves kanadai csatárt, Colby McAuley-t, aki komoly tapasztalattal érkezik a jégkorong Erste Liga egyik legnagyobb esélyesének számító együtteséhez.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.
Ukrajna készen áll a méltóságteljes békére Oroszországgal – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, miután Donald Trump amerikai elnök különmegbízottaival, Steve Witkoff-fal és Jared Kushnerrel egyeztetett a békefolyamat lehetőségéről.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!