Románia a múlt heti sorsoláson az A csoportba került, ahol Spanyolországgal, Finnországgal, Koszovóval, Ciprussal és San Marinóval mérkőzik majd meg. A selejtezőmeccseket idén szeptembertől 2026 októberéig játsszák: a román válogatott hazai pályán Koszovóval kezd, és Spanyolországban zárja a sorozatot.
Az Európa-bajnokságra a kilenc csoportgyőztes és a legjobb második helyezett jut ki közvetlenül.
A hatcsapatos csoportok esetében az utolsó helyen végzett együttesek elleni eredményeket nem veszik figyelembe.
A fennmaradó négy helyért egy oda-visszavágós rájátszásban küzd meg a további nyolc, második helyen végzett együttes. Az Eb házigazdái, Albánia és Szerbia automatikusan a tizenhat fős mezőny tagjai.
Magyarország korosztályos csapata szintén részt vesz a selejtezőkön, a H csoportban Ukrajnát, Horvátországot, Törökországot és Litvániát kapták ellenfélül.
A román U21-es válogatott eddig öt alkalommal jutott ki az U21-es Európa-bajnokságra:
1998-ban, 2019-ben, 2021-ben és 2023-ban, valamint idén nyáron is szerepel a szlovákiai tornán, amelyet június 11. és 28. között rendeznek.
Nehéz ellenfelekkel kerültek össze a románok a csoportkörben: az Eb-selejtezőt megelőzően az idei kontinensviadalon is megmérkőznek a spanyolokkal, mellettük a szintén az európai élmezőnyhöz tartozó olaszokkal, valamint a házigazdával találkoznak.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Hamar megtalálta a távozó Szabó István utódját az FK Csíkszereda: a klub csütörtök délután bejelentette, hogy a csapatot korábban négy éven át irányító Valentin Suciu visszatér a szuperligás együttes kispadjára.
Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!