Az egymás után második idegenbeli sikerét elért Mioveni a 30. percben került előnybe a Turris Turnu Măgurele pályáján, ahol az első félidő végétől emberelőnyben játszott.
Ez az egyetlen találat elegendőnek bizonyult a vendégek értékes idegenbeli győzelmének megszerzéséhez, ezzel megelőzték a Turrist, és feljöttek a második, élvonalba jutást jelentő helyre.
Az FC Argeș sokáig hátrányban játszott a Petrolul Ploiești otthonában, de a végén öt perc alatt megfordította az állást, ezzel pedig versenyben maradt az élvonalbeli tagság megszerzéséért.
Ezzel szemben a vesztes prahovaiak az utolsók maradtak, és a hat csapat közül egyedüliként már semmi esélyük sem maradt az osztályváltásra.
A rájátszás utolsó fordulóját vasárnap rendezik, akkor dől el a két biztos feljutó, illetve az osztályozós csapat kiléte.
Lezárult egy fejezet a Csíkszeredai Sportklub történetében: két és fél év után távozott a kék-fehérek amerikai vezetőedzője. Az amerikai szakember a folytatásban a Vienna Capitals csapatát irányítja. Búcsúinterjút adott.
Az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert rendkívül csalódottan értékelte csapata vereségét a Bukaresti Dinamo ellen. Szerinte visszatértünk az 1989 előtti időszakhoz.
Egy adósság miatt keletkezett konfliktusban vesztette életét egy 47 éves Hargita megyei férfi, miután egy 21 éves mikóújfalusi fiatal késsel szívtájékon szúrta. Az áldozat még autóba szállt, hogy hazamenjen, de útközben elvérzett.
„Ha elkezdjük tanulmányozni az idén 800 éves Naphimnuszt, azon keresztül megközelíthető Szent Ferenc lelkülete, a ferences lelkiség” – mondta el a Krónikának Urbán Erik, a Kisebb Testvérek Szent István Királyról elnevezett Rendtartományának vezetője.
Jogosítvány nélküli vezetésen érték Paul Pintea szociáldemokrata párti (PSD) szenátort a rendőrök Zilahon pénteken este.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!