HIRDETÉS

Az Argeș megyei csapatok napja volt a 2. Ligában

Akár a CS Mioveni és az FC Argeș is egyenes ágon feljuthat az élvonalba
Fotó: FC Argeș

2020. július 28., 21:13

A CS Mioveni és az FC Argeș is győzni tudott idegenben a másodosztályú labdarúgó-bajnokság keddi játéknapján, a rájátszás negyedik fordulójában.

2020. július 28., 21:13

Az egymás után második idegenbeli sikerét elért Mioveni a 30. percben került előnybe a Turris Turnu Măgurele pályáján, ahol az első félidő végétől emberelőnyben játszott.

Ez az egyetlen találat elegendőnek bizonyult a vendégek értékes idegenbeli győzelmének megszerzéséhez, ezzel megelőzték a Turrist, és feljöttek a második, élvonalba jutást jelentő helyre.

HIRDETÉS

Az FC Argeș sokáig hátrányban játszott a Petrolul Ploiești otthonában, de a végén öt perc alatt megfordította az állást, ezzel pedig versenyben maradt az élvonalbeli tagság megszerzéséért.

Ezzel szemben a vesztes prahovaiak az utolsók maradtak, és a hat csapat közül egyedüliként már semmi esélyük sem maradt az osztályváltásra.

A rájátszás utolsó fordulóját vasárnap rendezik, akkor dől el a két biztos feljutó, illetve az osztályozós csapat kiléte.

Labdarúgó 2. Liga, rájátszás, 4. forduló:

Turris Turnu Măgurele–CS Mioveni 0–1 (0–1)
Gólszerző: Ionuț Rădescu (30.)

Petrolul Ploiești–FC Argeș Pitești 1–2 (1–0)
Gólszerzők: Vajushi (15., büntetőből), illetve Prepeliță (82.), Buhăescu (87., büntetőből)

Aradi UTA–Bukaresti Rapid 1–2

Az 5., utolsó fordulóban:

vasárnap 18.30-tól
Rapid–Turris
Mioveni–Petrolul
FC Argeș–UTA

Az állás:
1. UTA 29 pont
2. Mioveni 27
3. FC Argeş 26
4. Turris 25
5. Rapid 24
6. Petrolul 22

A rájátszást követően az első két helyezett feljut az 1. Ligába, a harmadik osztályozót játszik az élvonalban 12. helyen záró csapattal.
szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: jogszerűtlenül büntették meg a klubot

Jogtalanul kiszabott büntetésről, provokációról és erőfitogtatásról beszél Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda elnöke a klubot sújtó 30 ezer lejes bírság kapcsán, amelyet a Bukaresti Rapid elleni mérkőzésen történt incidens után róttak ki.

A szépítés összejött, keresi még a helyét a Szuperligában az FK Csíkszereda (videóval)

Az élvonal két újoncának összecsapásán jobb focit játszott, érettebb csapat képet mutatta az FC Argeș. Az FK Csíkszereda továbbra is kergeti az első győzelmét.

Székelyhon

Kamion alá hajtott, esélye sem volt a túlélésre a vasárnap reggeli baleset áldozatának

A helyszínen életét vesztette az a sofőr, aki személyautójával egy kamionnak ütközött vasárnap reggel a Bârladot elkerülő úton. Szinte csak törmelék maradt a járműből, román sajtóbeszámolók szerint a férfinak esélye sem volt a túlélésre.

`
Krónika

Magyar Péter lerománozta Markó Bélát, őt pedig „lepoloskázták” Marosvásárhelyen

Marosvásárhelyen kezdte meg erdélyi látogatását Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki pénteken többek között felkereste a Teleki Tékát és megkoszorúzta a Bolyaiak és Sütő András sírját.

Krónika

Megkezdődött az erdélyi Tisza-tábor, egy újságot már kitiltottak

Kitiltották a Magyar Nemzet képviselőit a Tisza Párt erdélyi szervezetének nagyadorjáni táborából, miután megjelent a budapesti lap online felületén a pénteki megnyitóról írt tudósítás.

Főtér

Miért érdemes a sóbánya megsemmisülése után megállni Parajdon?

Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.

Ez is érdekelheti

A Craiova meglepte a CFR-t és behúzta a kupaszereplők csatáját

Villámrajtot vett az Universitatea Craiova, a Kolozsvári CFR mindent megtett, hogy ledolgozza tetemes hátrányát a labdarúgó Szuperliga 4. fordulójában.

Eszék győzelmével zárult a VIII. Székelyföld Ifjúsági Nemzetközi Labdarúgó Torna

Látványos párharcokat, tehetséges fiatalokat és kiélezett küzdelmet hozott a nyolcadik Székelyföld Ifjúsági Nemzetközi Labdarúgó Torna: a döntőt az NK Eszék nyerte meg, az FK Csíkszereda az 5. helyen zárta a hazai rendezésű U17-es viadalt.

Ott volt a meccslabda, de végül döntetlennel rajtolt a Sepsi OSK a másodosztályban

Lejátszotta első mérkőzését a labdarúgó 2. Liga idei kiírásában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A háromszéki alakulat hátrányból állt fel a Chindia ellen, és bár a hajrában fordíthatott volna, végül 1–1-es döntetlennel zárta a meccset.

Négy büntető, két mesterhármas a fővárosi rangadón (videóval)

A Bukaresti Dinamo győzelmét hozta a labdarúgó Szuperliga 4. fordulójának fővárosi rangadója, szombaton este gólgazdag összecsapáson 4–3-ra múlta felül az FCSB-t.

Ilyés Róbert: „próbáltunk futballozni, de ezen a szinten ez nagyon nehéz”

Talált pozitívumokat tanítványai játékában az FK Csíkszereda vezetőedzője a 3–1-re elveszített találkozót követően. Az FC Argeș trénere elégedetten nyilatkozott a lefújást követően.

A szépítés összejött, keresi még a helyét a Szuperligában az FK Csíkszereda (videóval)

Az élvonal két újoncának összecsapásán jobb focit játszott, érettebb csapat képet mutatta az FC Argeș. Az FK Csíkszereda továbbra is kergeti az első győzelmét.

Nyolcból hatan még talpon maradtak, velük találkoznak a román és magyar csapatok az európai kupákban

Lezárult az újabb selejtezőkör a nemzetközi kupaporondon, ahol ezúttal is akadt néhány meglepetés. Az FCSB búcsúzott a Bajnokok Ligájától, de három magyar és két román csapat továbbjutott a következő fordulóba.

A Szuperliga élcsapatához igazolt a Sepsi OSK korábbi kapitánya

Közös megegyezéssel szerződést bontott korábbi csapatkapitányával a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. Florin Ștefant már be is jelentette új csapata, az Universitatea Craiova.

A találat elmaradt, döntetlennel kezdett a 2. Ligában a Marosvásárhelyi ASA

Hatalmas érdeklődés közepette hazai pályán gól nélküli döntetlennel kezdte a labdarúgó 2. Liga 2025–2026-os szezonját a Marosvásárhelyi ASA a feljutásra pályázó Vajdahunyadi Corvinul ellen.

A hajrában nyert a Steaua a 2. Liga újoncánál, Resicabányán vezetett a Szatmárnémeti

Kilenc találkozóval elrajtolt a labdarúgó 2. Liga idei kiadása. Gólnélküli mérkőzést játszott a Marosvásárhelyi ASA, úgy tűnt, pontokat hullajt a Bukaresti Steaua.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!