
Vasárnap este Anglia az utolsó találkozóját játszotta az Európa-bajnokság előtt, Romániát látta vendégül Middlesbrough-ban. A hazaiak nélkülözték a Bajnokok Ligája döntőjében szereplő két klub, a Manchester City és a Chelsea labdarúgóit – a szövetségi kapitányuk, Gareth Southgate döntése szerint ezen játékosoknak kijárt még a pihenő. A kezdőcsapatba is inkább olyanokat nevezett, akiket jobbára a cserepadon ha láthatunk a kontinenstornán.
Túloldalt Mirel Rădoi számára ez volt a tizenkettedik mérkőzés a románok kispadján, kissé felforgatta a csapatát a legutóbbi, Grúzia elleni 2–1-es vereséget követően: három támadóval indította a csatát, valamint a Kolozsvári CFR labdarúgója, Alexandru Păun első meccsét játszotta a nemzeti együttesben.
Ami az egymás elleni eredményeket illeti, jól álltak a vendégek – igaz, legutóbb 2000-ben néztek farkasszemet – legutóbb 1970-ben nyertek az angolok, azt követően három román győzelmet és három döntetlent jegyeztünk.
Az angolok ragadták meg az elején a kezdeményezést, többet adogattak mezőnyben, mégis az első helyzet Marin előtt adódott, tízről lőtte rá, magabiztosan védte a kapus. A román védelem jól állta a sarat, pedig egyre nagyobb volt a nyomás.
Sőt, a második kapura tartó lövést is a vendégek jegyezték, a 30. percben Păun küldte rá húszról, ez sem okozott túl nagy gondot a hálóőrnek. Válaszképp nyolc minutum alatt kétszer is a felső lécen csattant a labda, előbb Calvert-Lewin fejese, aztán Sancho próbálkozása. A pihenő előtt egy szép támadást követően Soerescu lőtte kapura, lábbal védte ezt Johnstone.
A második felvonás elején fennebb tolta a sorait a román csapat, két apróbb helyzetet rögtön ki is alakítottak. Az angoloknál a csapatkapitányi karszalagot viselő Rashford veszélyeztetett.
A 68. percben a frissen beállt Căpușă buktatta a tiznehatoson belül Grealish-t, a büntetőt Rashford a jobb alsóba lőtte (1–0).
Akár egyenlíthetett volna az ellenfél, Camora beadását Cicăldău szúrta rá, ezt még egy védő blokkolta, a kipattanót Ivan az ötösről lőtte rá, bravúrral védte a kapus.
A 78. percben újabb tizenegyeshez jutottak a hazaiak, ezúttal Chiricheș szabálytalansága után. J. Hemderson lövését Niță hárította. Pár pillanatra rá Chiricheș javított, a gólvonalról rúgta ki a labdát.
A románok a végjátékban próbálkoztak, de nem tudtál feltörni az egyébként sokat hibázó védelmet.
Az 1–0-ás végeredmény jól mutat, kisebb gyógyírt jelent Romániának a kis csapatokkal szembeni sorozatos vereségek után, de nem szabad elfejteni, hogy Anglia keretének nagy része nem is lesz ott a hamarosan kezdődő Európa-bajnokságon.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!