Két remek formában lévő gárda nézett farkasszemet a labdarúgó 1. Liga tizenegyedik játéknapjának szombat kora délutáni mérkőzésén. Az Academica Clinceni három győzelem után volt, míg a Konstancai Viitorul hat párharcon nem szenvedett vereségét.
A tengerpartiaké volt az első játékrész, csakhogy minden egyes gólszerzési lehetőségüket elpackázták: még egy tizenegyest sem értékesítettek. Túloldalt pedig egy szabadrúgásból való beívelést röviden szabadítottak fel, a tizenhatos vonaláról pedig Pashov kapásból a hálóba bombázta, kialakítva a félidőbeli 1–0-as állást.
A második felvonásban is a vendégek voltak aktívabbak, az 55. perctől emberelőnyben focizhattak. Hősiesen védekezett az Academica megtartotta minimális előnyét, így három pontot szerzett.
A Clinceni ezzel megelőzte a Sepsi OSK-t, a negyedik a tabellán, a Viitorul is rájátszást érő, hatodik a rangsorban.
Labdarúgó 1. Liga, 11. forduló:
Academica Clinceni–Konstancai Viitorul 1–0 (1–0).
Gólszerző: Pashov (30.).
Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.
Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!