Egy elég jelentős múlttal rendelkező együttes otthonába látogatott szombaton a KSE. A Gloria Buzău korábban 1984–1987 között, illetve a 2006–2007-es idényben is a román élvonalbeli bajnokságban szerepelt. 2016-ban viszont csődbe ment, így visszalépett a 2. Ligából.
Egy évvel később újraalapították a klubot, és rögtön az első szezon után megnyerte a megyei bajnokságot és feljutott a harmadosztályba.
A júniusi osztályozós párharcát a Tulcea megyei ACS Pescăruşul Sarichioi Jr. csapatával vívta, és előbb idegenben 3–0-ra nyert, majd hazai pályán 5–1-re diadalmaskodott.
Gólgazdag mérkőzést rendeztek a Gloria pályáján szombaton délután. A hazaiak már a 2. percben előnyhöz jutottak, majd szünet előtt kettőre növelték.
Térfélcserét követően egy tizenegyest is értékesített a Gloria, így már 3–0-ra vezetett, de a háromszékiek nem adták fel.
A 70. percben Marius Ştefănescu szépített, majd két perccel a rendes játékidő lejárta előtt Gazda József büntetőből tatlált be.
A hátramaradt időben a kézdivásárhelyiek már nem tudtak egyenlíteni, így végül pont nélkül térhetnek haza.
Jövő szombaton hazai pályán játszik a KSE, 17 órától a Bucovina Rădăuţi csapatát fogadja a Sinkovits Stadionban.
Labdarúgás, 3. Liga, 1-es csoport, 1. forduló:
Gloria Buzău–Kézdivásárhelyi SE 3–2 (2–0),
gólszerzők: Florin Cazan (2.), Ciprian Petre (44.), Bogdan Danciu (60., 11-esből), illetve Marius Ştefănescu (70.), Gazda József (88., 11-esből).
További eredmények:
CSM Pașcani–Galaci Suporter Club Oțelul 0–1 (0–1)
Știința Miroslava–CSM Râmnicu Sărat 1–0 (0–0)
Sănătatea Darabani–Sporting Liești 1–5 ()
Ceahlăul Piatra Neamț–Metalul Buzău 0–1 (0–1)
Bucovina Rădăuți–Románvásári VSK 1–0 (1–0)
Șomuz Fălticeni–CSM Focșani 0–1 (0–1)
FC Botoșani II.–Foresta Suceava – halasztva.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!