Semmi sem úgy alakult a Zernyesti Olimpic elleni idegenbeli meccsen, ahogy azt a Gyergyószentmiklósi VSK szerette volna. Már eleve hiányos kerettel utaztak, Csala Tibor és Țepeș Andrei sem léphetett pályára sérülés miatt.
A gyergyóiak jól kezdték a mérkőzést, azonban a házigazdák jóval veszélyesebbnek bizonyultak, s ezt az első húsz perc után tetézte az is, hogy a VSK kapkodó játéka több lehetőséget is nyújtott a Zernyetsnek a gólszerzésre. A 27. percben ezt ki is használták, a félidő végén pedig már 2–0-ra vezettek.
A második játékrészre sem sikerült rendezni a sorokat, rögtön az elején újabb gólt kapott a VSK. Háromgólos hátrányban a szakmai stáb úgy döntött, hogy az eddig kevés lehetőséghez jutott fiataloknak is értékes perceket nyújt a tapasztalatszerzésre, de igazán nagy helyzeteket nem tudtak kialakítani továbbra sem. A Zernyest a 91. percben még egy találatot hozzátett az addigi háromhoz, ezt követően jött a gyergyói becsületgól Szőcs László fejeséből.
A következő fordulóban a Barcarozsnyót fogadja a gyergyószentmiklósi csapat október 12-én, szombaton 15 órától.
2024. 10. 04. 15:00 | Brassói Kids Tâmpa Brassói Kids | Székelyudvarhelyi FC SZFC | 0-0 |
2024. 10. 05. 15:00 | Tatrangi Ciucaș Tatrang | Brassói SR Municipal Brassói SR | 0-5 |
2024. 10. 05. 15:00 | Zernyesti Olimpic Zernyest | Gyergyószentmiklósi VSK Gyergyói VSK | 4-1 |
2024. 10. 05. 15:00 | Barcarozsnyói Olimpic Cetate Barcarozsnyó | CSO Plopeni CSO Plopeni | 1-1 |
2024. 10. 05. 15:00 | CSO Băicoi Băicoi | CSO Tricolorul Breaza Tricolorul Breaza | 3-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | CSO Băicoi Băicoi | 6 | 4 | 2 | 0 | 13-2 | 14 |
2 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | 6 | 3 | 2 | 1 | 12-5 | 11 |
3 | Brassói SR Municipal Brassói SR | 6 | 3 | 1 | 2 | 12-7 | 10 |
4 | CSO Tricolorul Breaza Tricolorul Breaza | 6 | 3 | 1 | 2 | 10-8 | 10 |
5 | Zernyesti Olimpic Zernyest | 6 | 3 | 1 | 2 | 9-11 | 10 |
6 | CSO Plopeni CSO Plopeni | 6 | 2 | 2 | 2 | 7-5 | 8 |
7 | Brassói Kids Tâmpa Brassói Kids | 6 | 2 | 1 | 3 | 6-6 | 7 |
8 | Gyergyószentmiklósi VSK Gyergyói VSK | 6 | 2 | 1 | 3 | 8-9 | 7 |
9 | Barcarozsnyói Olimpic Cetate Barcarozsnyó | 6 | 2 | 1 | 3 | 3-7 | 7 |
10 | Tatrangi Ciucaș Tatrang | 6 | 0 | 0 | 6 | 0-20 | 0 |
Fordulatos meccsen maradt alul a Csíkszeredai Sportklub vasárnap este a Bukaresti Steaua vendégeként: többször voltak előnyben, de a fővárosiak a végén fordítottak, megnyerték az izgalmas párharcot.
Szürreális és magyarellenes légkörről számolt be Szondy Zoltán, miután személyesen részt vett az FK Csíkszeredát sújtó Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának ülésén.
Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.
Ugyan még hivatalosan el sem kezdődött a termelés a BMW csoport legújabb gyárában, máris vannak romániai alkalmazottai, és a toborzás jelenleg is zajlik.
Bár bírság jár érte Romániában, sokan közlekednek illegálisan az erdőkben, nemzeti parkokban, védett területeken terepjárókkal, terepmotorokkal, sőt szervezett kvados túrákra is toboroznak érdeklődőket.
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!