A felsőházi rájátszás ötödik fordulóját záró mérkőzésen, hétfőn este a negyedik Astra a bajnoki álmoktól egyre távolabb kerülő FCSB-t fogadta. Az első fél órában a vendégeknek jött ki jobban a lépés, előbb Ovidiu Popescu bombázott a rövid sarokba, majd egy szép rövidpasszos játék végén Denis Man lőtt 12 méterről a hálóba. A hazai reményeket nem sokkal később Denis Alibec hozta vissza, amikor Radunovic távoli ívelését fejelte hat méterről, senkitől sem zavartatva a hálóba.
A szünetet követően, az 53. percben az FCSB-nél másfél szezont lehúzott Alibec szelídítette meg a labdát a bukarestiek tizenhatosában, lekészítését pedig Takayuki Seto lőtte a hálóba. Az egyenlítést követően mindkét kapu előtt több nagy helyzet alakult ki, így jutottunk el a hajráig, a 80. percben ismét Radunovic adott nagyszerű labdát a védők közül kiugró Alibecnek, aki a kapu jobb oldalába lőtt.
Az Astra harmadszorra is legyőzte idén az FCSB-t, és a felsőház táblázatán meg is előzte hétfő esti riválisát. A harmadik hely a román bajnokságban Európa Liga-selejtezőt jelent, ám a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) korábban nem adta meg az Astrának az UEFA-licencet, így a korábbi bajnok nem indulhat az európai kupasorozatok következő szezonjában.
A negyedik helyre lecsúszott FCSB hátránya már kilenc pont az éllovas Kolozsvári CFR-rel szemben.
Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, felsőházi rájátszás, 5. forduló
| 2020. 06. 26., 20:00 | Medgyesi Gaz Metan | FC Botoșani | 0–2 |
| 2020. 06. 28., 20:00 | Kolozsvári CFR | Universitatea Craiova | 2–3 |
| 2020. 06. 29., 20:00 | Astra Giurgiu | FCSB | 3–2 |
Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, felsőházi rájátszás
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Kolozsvári CFR | 10 | 7 | 2 | 1 | 17–7 | 49 |
| 2. | Universitatea Craiova | 9 | 7 | 0 | 2 | 17–14 | 44 |
| 3. | Astra Giurgiu | 8 | 3 | 3 | 2 | 12–8 | 33 |
| 4. | FC Botoșani | 10 | 2 | 3 | 5 | 10–12 | 32 |
| 5. | FCSB | 9 | 2 | 3 | 4 | 13–14 | 31 |
| 6. | Medgyesi Gaz Metan | 10 | 0 | 3 | 7 | 5–19 | 25 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!