HIRDETÉS

Alapszakaszhajrá az 1. Ligában, rangadóval indítanak

George Țucudean visszatérése komoly erősítést jelent a Kolozsvári CFR-nek
Fotó: Facebook/Fotbal Club CFR 1907

2020. január 31., 10:45

Véget ért az öthetes téli szünet, a hét végén a 23. forduló mérkőzéseivel folytatódik a labdarúgó 1. Liga. Az alapszakaszból négy játéknap maradt hátra, még nyitott a küzdelem a felsőházi rájátszásba jutásért. Több együttes új szakmai stábbal vág neki a bajnokság második részének.

2020. január 31., 10:45

A háromhetes, nagyrészt külföldön tartott edzőtábor és a felkészülési találkozók lejártával a csapatok immár tétmérkőzésen lépnek pályára a bajnokságban. Mindegyik klub igyekezett minél jobban felkészülni, hogy a szezon folytatására ismét formába kerüljön és az alapszakasz végére elérje kitűzött célját.

HIRDETÉS

Néhány együttesnél a bajnoki szünet és a felkészülés új szakmai stábbal kezdődött. A vártnál gyengébb eredmények miatt az év elején a korábbi román szövetségi kapitány, Victor Pițurcă távozott a „tavaszi idény” pénteki nyitómeccsét játszó Universitatea Craiovától, helyére pedig ismét az a Corneliu Papură került, aki a szezon elején már vezetőedzőként tevékenykedett az oltyánoknál.

A Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK első idei ellenfele, a Nagyszebeni Hermannstadt is új szakvezetővel vág neki a szezon hátralévő részének, a távozó Eugen Neagoét Vasile Miriuță váltja, akivel megpróbálják újra elkerülni a kiesést.

Vasile Miriuța csapata a Sepsi OSK ellen kezd •  Fotó: Agerpres Galéria

Vasile Miriuța csapata a Sepsi OSK ellen kezd
Fotó: Agerpres

A tabella végére került Jászvásári Polinál is a váltás mellett döntöttek, a Dinamo korábbi trénere, Mircea Rednic vette át Mihai Teja helyét, aki nem maradt csapat nélkül, hiszen elvállalta a sereghajtó FC Voluntari „megmentését”, amelynél az olasz Cristiano Bergodit váltotta.

A klubok a téli szünet ideje alatt több fontos változtatást eszközöltek játékoskeretükben. A bajnoki cím megszerzésére leginkább esélyes két gárda, az előző két idényben győztes, éllovas Kolozsvári CFR és az FCSB is erősített,

a két rivális vasárnap 20 órától máris megmérkőzik egymással a bajnokság idei első rangadóján.

A kolozsváriak leigazolták a román válogatott Alexandru Chipciut, illetve a tehetséges, 21 éves Denis Ciobotariut a Dinamótól, de a gólerős támadó, az egészségügyi problémái miatt szeptember óta hiányzó George Țucudean is visszatért a keretbe.

A fővárosiak megszerezték a Gaz Metan kiválósága, Darius Olaru játékjogát, és a Botoșani hátvédje, Andrei Miron is hozzájuk szerződött. Mellettük még az Universitatea Craiova sem mondott le a bajnoki címről, az Astra Giurgiut pedig decemberben az adósságok miatt hárompontos büntetéssel sújtották, így nehezebb helyzetből várja a folytatást.

A playoffbeli helyüket nagymértékben bebiztosított együttesek mögött nagy küzdelem várható a felsőházi rájátszást érő utolsó helyekért.

A Viitorul a téli szünet előtt teret veszített, lecsúszott a hatodik helyre, a felsőházi helyét a bajnokság eleje óta megőrző Medgyesi Gaz Metan mögé, így komolyan meg kell dolgoznia a playoffba jutásért. Az évek óta a felsőházat célzó FC Botoșani lemaradása alig két pont a tengerpartiakhoz képest, és az alapszakasz végén minden esélye megvan arra, hogy bekerüljön az első hat közé.

A tabella alsó részében még a Dinamónak és a Sepsi OSK-nak van némi esélye arra, hogy bejusson a felsőházba. A fővárosiak és a háromszékiek azonos pontszámmal állnak, hét egységnyire vannak a hatodik pozíciótól. A többi csapat viszont már kizárólag a bennmaradásért küzdhet a tavaszi szezon során.

Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alapszakasz, 23. forduló
2020. 01. 31., 20:00 Universitatea Craiova Medgyesi Gaz Metan 3–1
2020. 02. 01., 13:00 Academica Clinceni FC Voluntari 1–2
2020. 02. 01., 15:00 Nagyszebeni Hermannstadt Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 2–2
2020. 02. 01., 20:00 Bukaresti Dinamo Astra Giurgiu 2–0
2020. 02. 02., 17:00 Chindia Târgoviște FC Botoșani 0–1
2020. 02. 02., 20:00 Kolozsvári CFR FCSB 1–0
2020. 02. 03., 20:00 Jászvásári Poli FC Viitorul 1–2

Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alapszakasz
M GY D V GK P
1. Kolozsvári CFR 26 15 7 4 51–16 52
2. Universitatea Craiova 26 14 4 8 41–28 46
3. FC Botoșani 26 12 9 5 36–30 45
4. FCSB 26 13 5 8 37–29 44
5. Medgyesi Gaz Metan 26 12 7 7 34–30 43
6. Astra Giurgiu* 26 13 6 7 38–29 42
7. FC Viitorul 26 11 7 8 44–29 40
8. Bukaresti Dinamo 26 10 4 12 37–41 34
9. Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 26 7 12 7 30–26 33
10. Chindia Târgoviște 26 6 7 13 29–47 25
11. Nagyszebeni Hermannstadt 26 5 10 11 26–44 25
12. Jászvásári Poli 26 5 7 14 26–40 22
13. Academica Clinceni 26 4 10 12 30–47 22
14. FC Voluntari 26 5 5 16 22–45 20
*Astra Giurgiu büntetve 3 ponttal

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

A marosvásárhelyi Palecian Judit három sportág világbajnoka, 31 cím birtokosa

A marosvásárhelyi származású, több mint két évtizede Győrben élő 54 éves Palecian Judit az egyetlen a sporttörténelemben, aki három különböző sportágban lett világbajnok: profi ökölvívóként, erőemelőként és testépítőként.

A szünetig jól tartotta magát az SZFC a Sepsi OSK vendégeként

Dupla felkészülési meccset játszott a labdarúgó 2. Liga jövő hétvégi rajtjára hangoló Sepsi OSK, szombaton előbb a másodosztályban újonc Besztercei Gloriát, majd a 3. ligás Székelyudvarhelyi FC-t fogadta.

Székelyhon

Rúzsa Magdi: amikor Erdélyben koncertezek, hátraléphetnék, és az egész koncertet végigénekelné a közönség

Nagyon hálás a sorsnak azért, amit kapott, ennek ellenére önazonos és ember tudott maradni a sokak által kedvelt Rúzsa Magdi énekesnő, aki több éves kihagyás után tért vissza Tusványos színpadára.

`
Krónika

„Hiába futsz el, barátom, a végén visszajössz” – Orbán Viktor válaszolt a közönség kérdéseire a Tusványoson

Orbán Viktor miniszterelnök a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem hagyományos előadása után idén is maradt a színpadon, hogy válaszoljon a közönség több esetben igencsak személyes jellegű kérdéseire.

Krónika

Kisvárosnyi ember kapott speciális nyugdíjat a múlt hónapban

Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) vasárnap közölt adatai szerint 2025 júniusában 11 685 személynek folyósítottak különnyugdíjat.

Főtér

Veszett aranysakál harapott meg egy nőt a saját kertjében – hírek szerdán

Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.

Ez is érdekelheti

Kiélezett küzdelemre van kilátás a 2. Ligában

Hétvégén elrajtol a labdarúgó 2. Liga 2025–2026-os idénye. Számos együttes a feljutást célozza meg. Megnéztük, hogyan alakulnak az erőviszonyok.

Erős mezőnyben is helyt állt az FK Csíkszereda U18-as csapata a Kukkonia Kupán

Ötödik helyen zárt fiatal keretével a MOL Kukkonia Kupán az FK Csíkszereda U18-as csapata. A felvidéki tornát edzőtábor követte Dunaszerdahelyen, ahol a bajnoki rajtra készülnek Goran Kopunovic tanítványai.

Az FK Csíkszeredából a Craiova érintésével Kolumbiába igazolt a kulcsjátékos

Akkor ismerte meg az ország a technikás labdarúgót, amikor a csíkszeredaiaknál játszott. Most távozott, máshol lesz idegenlégiós.

A két kolozsvári klub harcol a Sepsi OSK volt játékosának aláírásáért

Komoly verseny alakult ki Marius Ștefănescuért, a kincses város két élvonalbeli együttese megszerezné az FCSB-nél mellőzött középpályást. A Dinamo volt képben, most már az U és a CFR harcol egymással.

Meglepetés a sereghajtótól: az FC Argeș Kolozsváron verte meg a CFR-t (videóval)

A labdarúgó Szuperliga eddigi legnagyobb meglepetését okozta a 3. forduló előtt még sereghajtó FC Argeș, vasárnap idegenben, a Dr. Constantin Rădulescu Stadionban győzte le a Kolozsvári CFR-t.

Ezüstéremmel zárt a házigazda FK Csíkszereda az első Burus Csaba Emléktornán

Bejutott az első Burus Csaba Emléktorna döntőjébe az FK Csíkszereda U15-ös együttese, ahol végül a Budapest Honvéd bizonyult jobbnak. A nemzetközi utánpótlástorna méltó módon tisztelgett a klub utánpótlásképzését megalapozó szakember öröksége előtt.

A Sepsi OSK edzője ragaszkodott hozzá, hogy minden játékos kilencven percet kapjon

Egymás után két edzőmérkőzést játszott szombaton a labdarúgó 2. Ligára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, ezeken a keret minden bevethető játékosa lehetőséget kapott. Ovidiu Burcă vezetőedző értékelte a csapat teljesítményét.

Az UTA csodagóllal nyert, a Farul fordított a címvédő ellen (videóval)

Szombaton két találkozó volt terítéken a labdarúgó Szuperliga harmadik fordulójában. Az Aradi UTA és a Konstancai Farul gyűjtötte be a pontokat.

A szünetig jól tartotta magát az SZFC a Sepsi OSK vendégeként

Dupla felkészülési meccset játszott a labdarúgó 2. Liga jövő hétvégi rajtjára hangoló Sepsi OSK, szombaton előbb a másodosztályban újonc Besztercei Gloriát, majd a 3. ligás Székelyudvarhelyi FC-t fogadta.

Két tesztmeccset játszik egy nap a Sepsi OSK, az elsőn potyogtak a gólok

A másodosztály egyik újoncát látta vendégül a háromszéki együttes szombaton délben. A Besztercei Gloria két ízben is vezetett a Sepsi OSK ellen.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!