A fővárosi Nemzeti Aránában rendezett mérkőzésen a szünetben még döntetlenre álltak a felek, a győztes kiléte a hajrában dől el, amikor a második gólját szerző Ioan Hora értékesítette a Florin Tănase által kiharcolt, könnyedén megítélt büntetőt.
A mérkőzést egyébként az FCSB tíz, a Craiova kilenc játékossal fejezte be, miután a végén Dennis Man, illetve Renato Kelic és Marius Briceag is piros lapot kapott.
Biztosan az élen marad a CFR
Győzelmével az FCSB visszavette a Craiovától a második helyet a tabellán, és továbbra is három pontos távolságra van az éllovas Kolozsvári CFR-től,
amely a Jászvásári Poli elleni szombati győzelmének köszönhetően az utolsó forduló előtt már biztosan megnyerte az alapszakaszt.
Az utolsó játéknapon a kolozsváriak vasárnap 20 órától a Sepsi OSK-t fogadják, a fővárosiak pedig egy nappal korábban a Voluntari vendégeként játszanak,
de amennyiben a két rivális azonos pontszámmal is végezne, az egymás elleni eredmények a CFR-nek kedveznek, amely otthon 1–1-es döntetlent ért el, míg idegenben 2–0-ra nyert az FCSB ellen.
Visszatérő játékosok
Közben a CFR-nél bejelentették két játékos érkezését, akik korábban már játszottak Kolozsváron. A támadó Cristian Bud már harmadik alkalommal igazolt a CFR-hez, amelynek színeiben 92 mérkőzésen 30 gólt szerzett. Legutóbb a svájci harmadosztályban az Yverdon Sport csapatánál játszott. A hátvéd, Kevin Boli az előző szezonban 14 meccsen játszott, amikor bajnoki címet nyert a CFR-rel. A francia légiós kölcsönbe érkezik Dan Petrescu csapatától, a kínai Guizhou Hengfengtől.
Labdarúgás, 1. Liga, alapszakasz, 25. forduló:
Bukaresti FCSB–Universitatea Craiova 3–2 (1–1),
gólszerzők: Hora (27., 84., büntetőből), Filip (49.), illetve Pigliacelli (39., büntetőből), Bărbuț (46.)
FC Botoșani–Medgyesi Gaz Metan 1–1 (1–1),
gólszerzők: Fülöp L. (42.), illetve L. Cristea (38.)
Jászvásári Poli–Kolozsvári CFR 0–1
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–FC Viitorul 0–0
Dunărea Călărași–Bukaresti Dinamo 0–0
Astra Giurgiu–Nagyszebeni Hermannstadt 1–0
Hétfőn 20 órától: Concordia Chiajna–FC Voluntari.
Román labdarúgó 1. Liga, 2018–2019-es szezon
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Kolozsvári CFR | 26 | 15 | 9 | 2 | 39–16 | 54 |
| 2. | FCSB | 26 | 14 | 7 | 5 | 49–29 | 49 |
| 3. | Universitatea Craiova | 26 | 13 | 6 | 7 | 43–24 | 45 |
| 4. | Astra Giurgiu | 26 | 11 | 9 | 6 | 36–23 | 42 |
| 5. | FC Viitorul | 26 | 11 | 5 | 10 | 26–27 | 38 |
| 6. | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK | 26 | 10 | 7 | 9 | 32–25 | 37 |
| 7. | FC Botoșani | 26 | 9 | 9 | 8 | 31–33 | 36 |
| 8. | Jászvásári Poli CSM | 26 | 10 | 4 | 12 | 28–38 | 34 |
| 9. | Nagyszebeni Hermannstadt | 26 | 9 | 5 | 12 | 25–28 | 32 |
| 10. | Bukaresti Dinamo | 26 | 8 | 8 | 10 | 29–37 | 32 |
| 11. | Medgyesi Gaz Metan | 26 | 7 | 10 | 9 | 25–32 | 31 |
| 12. | Dunărea Călărași | 26 | 4 | 12 | 10 | 16–25 | 24 |
| 13. | FC Voluntari | 26 | 4 | 9 | 13 | 30–46 | 21 |
| 14. | Concordia Chiajna | 26 | 4 | 6 | 16 | 19–45 | 18 |
Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.
Megsemmisítő vereséget szenvedett az FK Csíkszereda, hétfőn este 5–0-ra veszített az Universitatea Craiova otthonában a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 21. fordulójában.
Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.
Bejelentette lemondását hétfő este a román kormány oktatási minisztere. Daniel David a blogján közölte a döntését, amelyben úgy fogalmaz, hogy ,,békésen akar távozni”.
Miért ízetlen a mangó, savanyú a narancs és apró a citrom a romániai boltokban? Miközben az európai uniós szabályok elvben valamennyi tagállamban azonosak, a polcokra kerülő gyümölcsök minősége mégis élesen eltér a keleti és a nyugati tagállamokban.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!