„Most már tizennyolcan vagyunk az edzéseken, ez már szuper létszám, így már lehet tervezni és dolgozni. Az előző szezonban is használt játékosok nagyjával már megegyeztünk. A héten két barátságos mérkőzést játszunk, majd megnézzük, a próbajátékon levőkből kikkel egyezünk meg, és kikkel nem. A tervek szerint jövő hétfőre nagyjából kialakul a végleges keret, így marad két hetünk hangolni a bajnoki rajtra. Játékosfronton még lesz mozgás, számításaim szerint 18–19 fős keretünk lesz” – mondta a Székelyudvarhelyi FC edzője.
Az előző szezonban a kerethez tartozó játékosok közül Bogdan Mintaș, Csifó István, Cristian Chifu, Balázsi Attila, Bálint Rajmond, Péter Mózes és Györgydeák Apor idén is a keret tagja lesz, továbbá játékra jelentkezett a Székelykeresztúri Egyesüléstől Vékás Barna, aki az elmúlt héten a Futsal Klub Székelyudvarhelynél volt próbajátékon, ám inkább marad a nagypályán.
Továbbra sem ismert, hogy melyik csoportban és milyen ellenfelekkel küzd majd a harmadosztályban az SZFC.
A Román Labdarúgó-szövetség múlt hét végén közzétette, hogy a határidőig nyolcvan csapat iratkozott be a 3. Ligába, így valószínűleg öt, 16 együttest felvonultató szériát fognak létrehozni.
Az SZFC kedden (augusztus 7.) 18 órakor a városi stadionban felkészülési mérkőzést játszik az ugyancsak harmadosztályos Szászrégeni Lendülettel, majd szombaton 11 órakor a Kézdivásárhelyen edzőtáborozó FK Csíkszeredával tesztel a háromszéki városban.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!