Két hétig hazai környezetben készült az FK Csíkszereda, vasárnap kéthetes törökországi edzőtáborba utaznak, majd a bajnokságot megelőző héten újra hazai környezetben folytatják a felkészülést.
Valentin Suciu vezetőedző továbbra is hangsúlyt fektet a fiatalok beépítésére, a Székelyföld Labdarúgó Akadémia idén középiskolát befejező fiataljai közül heten a felnőtt csapattal edzenek: az egyaránt 2002-es születésű Albert Hunor kapus, a hátvéd Vereguț Dániel és Gergely Botond, a középpályás Casiadi-Bakó Soma és Szondi Botond, valamint Bujdosó Szilárd és Bogdan Rotar támadójátékosok.
Az U19-es bajnokságot megnyerő csapatból Botorok Jánost kölcsönadták az élvonalban szereplő Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-nak, Tonii Suciu pedig a 2. ligás Sellenberki Viitorulhoz ment kölcsönbe, ahol minden bizonnyal folyamatos játéklehetőséget kap.
Valentin Suciu vezetőedző szerint a csapat felkészülése eddig a tervek szerint zajlott. „Grafikonban vagyunk, a ráhangolás második hetének a végénél járunk, a neheze még csak ezután következik. A fiúkon érződik a fáradtság, de ez normális, ez az időszak erről szól, a terhelésről. A felkészülési mérkőzésekkel próbáljuk minél hamarabb megtalálni azt a 14–15 játékost, akik a csapat alapjátékosai lesznek,
Aki vállalta, hogy hozzánk jön, az be kell álljon keményen dolgozni, de eddig be is állt mindenki, és remélem, hogy azt a pluszt, amire számítunk, az új játékosok meg is fogják adni a csapatnak. A törökországi edzőtáborban napi két edzéssel folytatódik a program, próbálunk ott is minél több felkészülési mérkőzést játszani” – nyilatkozta Suciu.
Az első felkészülési mérkőzésén, múlt szombaton az FK Csíkszereda Vidombákon 1–1-es döntetlent játszott a Konstancai Farul csapatával, majd gól nélküli döntetlent értek el egy másik 1. ligás együttes, a Chindia Târgoviște ellen, aztán csütörtökön este egy újabb élvonalbeli gárda, a Medgyesi Gaz Metan volt a csíkiak ellenfele, itt utóbbiak 3–2-re diadalmaskodtak.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Hamar megtalálta a távozó Szabó István utódját az FK Csíkszereda: a klub csütörtök délután bejelentette, hogy a csapatot korábban négy éven át irányító Valentin Suciu visszatér a szuperligás együttes kispadjára.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!