
A csíkszeredai stadionban lehettek nézők, a belépés ingyenes volt, de csak azokat engedték be, akik megkapták már a koronavírus elleni oltást, vagy rendelkeztek PCR-teszttel. Közel 500-an voltak kíváncsiak a mérkőzésre, amelynek elején Ráduly Róbert Kálmán, az FK igazgatója bemutatta a hazai csapatot.

Nagy harcot és kevésbé látványos összecsapást hozott a találkozó, amelyen a hazai csapat az első és az utolsó percben talált be. Az első gól a 35. másodpercben született, amikor Pintér távoli lövése az egyik védőn irányt változtatva kötött ki a kapuban, a második pedig Krusnauskas szabálytalan szereléséért megítélt 11-esből született.

A két hazai gól között a vendégeknek három találatuk volt, mindhárom alkalommal kihasználták a csíki együttes hibáit.
Ez volt az FK Csíkszereda harmadik felkészülési mérkőzése idén nyáron, korábban Csűrösék 1–1-et játszottak a Konstancai Farullal, majd gól nélküli döntetlent értek el egy másik 1. ligás csapat, a Chindia Târgoviște ellen.
A csíkiak vasárnap kéthetes törökországi edzőtáborba utaznak, a másodosztályú bajnokság pedig július végén kezdődik.

Labdarúgó felkészülés mérkőzés:
FK Csíkszereda–Medgyesi Gaz Metan 2–3 (1–2).
Gólszerzők: Pintér Norbert (1. perc) és Petre Ivanovici (89., büntetőből), illetve Vlad Morar (19., 33.), Răzvan Trif (70. büntetőből).
FK Csíkszereda: Gyenge Sziilárd – Apró Claudiu, Gergely Botond, Csűrös Attila, Szondi Botond, Kovács Lóránt (Bara Levente, 35.), Pintér Norbert, Peter Gál-Andrezly, Bogdan Rotar, Mészáros András, Hodgyai László. Szünet után játszott még: Albert Hunor (kapus), Kelemen Dávid, Srđan Grabež, Vereguț Dániel, Bujdosó Szilárd, Petre Ivanovici, Szufián Dzsebari, Orte Rodrigo Hernando, Marvin Schieb, Rokas Krusnauskas. Vezetőedző: Valentin Suciiu, másodedző. Bajkó Barna.
Gaz Metan: Vâlceanu (Buzbuchi, 46.) – Kanda, Trif (Horj, 85.), Jeferson, Filip, Lixandru (Pațurcă, 68.), Moura (Gaspar, 83.), Chamed, Grădinaru, Morar (Addama, 35.), Horșia. Vezetőedző: Mihai Teja.
A hétvégén súlyos sérülést szenvedett az FK Csíkszereda ifijátékosa, Ioó Edvin, akit helikopterrel szállítottak Marosvásárhelyre. A fiatal futballistán életmentő szívműtétet hajtottak végre, állapota stabilizálódott.
Folyamatos bírságok sújtják az FK Csíkszeredát a székely és magyar szimbólumok lelátókon való használata miatt. Az első figyelmeztetés után már három pénzbüntetés is érkezett, miközben a klub minden döntést megfellebbezett.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.
Ilie Bolojan román kormányfő elmondása szerint „pragmatikus megbeszélést” folytatott szerdán Budapesten Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel.
A román hadsereg kötelékében Besszarábia „visszaszerzéséért” szerzett „érdemeivel” indokolja a román államfő, miért tüntette ki azt a 107 éves háborús veteránt, aki egyes szakértők szerint a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!