A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) az Országos Meteorológiai Szolgálattól kapott tájékoztatás alapján arra számít, hogy az első öt-hat fordulóban több helyen 40 Celsius-fok körüli hőmérséklet várható.
A bajnokság július 18-án rajtol, az első hét játéknapot augusztus 23-ig rendezik.
A liga egyik lehetséges intézkedése, hogy megduplázza a jelenleg alkalmazott ivószünetek számát. Ez azt jelentené, hogy félidőnként nem egy, hanem két rövid megszakítást tartanának a játékosok felfrissülésére.
Emellett a narancssárga vagy vörös hőségriasztással érintett napokon a mérkőzések kezdési időpontjai is változhatnak. A tervek szerint az első találkozó legkorábban 19 vagy 19.30 órakor kezdődne, míg a második mérkőzést 22 órára ütemeznék.
A módosításokhoz a televíziós jogtulajdonosok együttműködésére is szükség lesz.
Mindkét székelyföldi élvonalbeli klub idegenben indítja az új szezont, ráadásul olyan helyszíneken, ahol magas lehet a hőmérséklet a meccsnapon: az FK Csíkszereda Aradra utazik, az újonc Vajdahunyadi Corvinul ellen lép pályára, míg a Sepsi OSK a Giulești Arénában, a Bukaresti Rapid ellenfele lesz.
A tavalyi idény elején már alkalmaztak ivószüneteket a nagy meleg miatt, míg a jelenleg zajló világbajnokságon a FIFA minden mérkőzésen kötelezővé tette a félidőnkénti háromperces frissítőszünetet, időjárástól függetlenül.
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Magyarországnak nemcsak politikai, hanem szerződéses alapja is van arra, hogy megszólaljon az erdélyi magyarságot ért jogsérelmek ügyében, így a premontrei apát kilakoltatásának ügyében is – hívta fel Orbán Anita külügyminiszter figyelmét Izsák Balázs.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!