Tamás Zoltán, a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE) elnöke megkeresésünkre elmondta, hogy többször végigkérdezték a megyében működő csapatok képviselőit, de egyik csapat sem vállalta a tesztelést.
„Folyamatosan kapcsolatban vagyunk a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) vezetőségével, tudjuk, hogy a szakszövetség több ízben kérte az egészségügyi minisztériumot, engedélyezzék, hogy az amatőr és az ifjúsági bajnokságokban gyorstesztek elvégzését követően kezdődjenek el a meccsek.
– mondta el Tamás.
„Célul tűztük ki a feljutást, de ha nem lesz megyei bajnokság, akkor nem fogunk részt venni az osztályozón sem. Ha nincsenek mérkőzések, akkor lehetetlen úgy felkészülni, hogy valóban esélyünk is legyen a 3. Ligába jutásra. Egyelőre edzőmeccsek sem lehetségesek. Annak, hogy odamenjünk az osztályozóra és kapjunk 8–10 gólt, semmi értelme.
Hallottunk olyat is, hogy ha mégsem lesz bajnokság a 4. Ligában, akkor feljutó sem lesz, a 3. Ligából pedig nem lesznek kiesők. Nem tudjuk, majd kiderül” – fogalmazott Rokaly Attila, az utóbbi két szezonban osztályozót játszott Gyergyószentmiklósi VSK illetékese.
A gyergyói focicsapat húsvét után kezdi el az edzéseket, remélve, hogy lesznek még ebben a szezonban mérkőzések. Ha lesznek, akkor a megyei elsőség a cél.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!