Hirdetés

Aggasztó helyzetben a brassói labdarúgás

Bajban a Brassói SR Municipal, sereghajtóként várják a folytatást
Fotó: László Ildikó

Két brassói labdarúgóklub szerepel a román harmadosztály 5-ös csoportjában, viszont egyikük abszolút sereghajtó, a másik gárda az ötödik helyen áll a 10 fős pontvadászatban 15 forduló elteltével.

2024. január 16., 18:13

Borzasztóan teljesít az idei kiírásban a Brassói SR Municipal, amely 15 játéknap alatt mindössze négy pontot szerzett: egy győzelem, egy döntetlen és tizenhárom vereség az eddigi mérlegük.

A Cenk-alatti város korábbi felnőtt csapata, a 2021-ben a Corona helyét átvevő Brassói FC az előző két szezont még a 2. Ligában töltötte, azonban a menedzsment sorra követte el a hibákat, emiatt

Hirdetés

a csapat az idei szezonban nem kapta meg a másodosztályú bajnokságban való részvételhez szükséges licencet.

A klub költségvetés nélkül maradt, a játékosok túlnyomó része távozott, valamint az edzői stábban is szinte mindenki kicserélődött, a klub pedig csak ifjúsági szinten folytatta.

A nyáron a Brassói SR bejelentette, hogy összeolvad a kilátástalan helyzetbe került Brassói FC-vel, így utóbbi visszalépett a harmadosztálytól.

A szezon második felétől a Brassói SR kispadjára Gabi Stan ül majd, Ioan Naghi segíti a munkáját, az eddigi edző-játékos Ionuț Pîrvu pedig utánpótlás csapatokat fog irányítani.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

„Úgy éreztem muszáj valamit tennünk a csapat érdekében. Ismerjük a klub helyzetét, problémáját, ezért azt is tudjuk, hogy nem lesz könnyű, de kötelességünk, hogy mindent megtegyünk annak érdekében, hogy elkerüljük a kiesést.

Fájdalmas, hogy a brassói labdarúgás jelenleg a 3. Liga szintjére csúszott”

– nyilatkozta Gabi Stan.

A tapasztalt vezetőedző a 2000–2001-es szezonban a 3. helyen végzett a Brassói FC-vel, így a csapat kvalifikálta magát az UEFA Kupába, ahol még az Inter Milan ellen is megmérkőztek. Ő volt az utolsó tréner, aki nemzetközi kupába juttatta a Cenk-alatti város felnőtt csapatát.

A Brassói SR Municipal az alapszakasz utolsó három fordulójában még a Sepsi OSK II. otthonába látogat, majd az AFC Câmpulung – Muscel 2022 együttesét fogadják, végül pedig városi rangadót játszanak a Brassói Kids Tâmpa ellen.

A Brassói Kids Tâmpa 15 játéknapot követően az ötödik helyen áll, 8 egységgel előzi meg a hatodik Kézdivásárhelyi SE együttesét, valamint tízzel a Sepsi OSK farmcsapatát, azonban kettővel a Székelyudvarhelyi FC mögött állnak. Az elmúlt néhány évben rendre az 5-ös csoport végén zárt a gárda, idén viszont lehet rá reális esély, hogy előkelőbb pozícióban végezzenek.

A Brassói Kids Tâmpa az SZFC ellen •  Fotó: László Ildikó Galéria

A Brassói Kids Tâmpa az SZFC ellen
Fotó: László Ildikó

Az alapszakasz végén hazai pályán játszanak a KSE ellen, majd a Tatrangi Ciucaș otthonába látogatnak, végül a Brassói SR Municipal ellen zárnak.

A harmadosztály tavaszi szezonja március 9-én rajtol majd.

Labdarúgó 3. Liga, 2023–2024-es szezon, 5-ös csoport, alapszakasz

szóljon hozzá!
Hirdetés
Ajánljuk még

Egyben maradt a hazai mag, épül a Csíkszeredai Sportklub új csapata

Megkezdte a 2026/2027-es jégkorongszezonra való felkészülést a Csíkszeredai Sportklub. A megmaradt hazai maghoz több tehetséges fiatal csatlakozott, a csapat pedig keményen dolgozik, hogy a bajnokságok rajtjára minden tekintetben készen állhassanak.

Megérkezett az első nyári igazolás a Sepsi OSK-hoz

Bejelentette első nyári igazolását a Sepsi OSK: a háromszéki klub egy évre szóló szerződést kötött Bogdan Vătăjeluval. A rutinos balhátvéd jelentős hazai és nemzetközi tapasztalattal érkezik Sepsiszentgyörgyre.

Székelyhon

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén

Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.

`
Krónika

Bejelentették az első tusványosi fellépőket

Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.

Krónika

Magyar kötődés nélkül jutottak állampolgársághoz külföldiek százai?

Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.

Főtér

Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit

A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…

Ez is érdekelheti

Egy héttel később kezdődik az új szezon a romániai futballban

A Román Labdarúgó-szövetség módosította a 2026–2027-es idény rajtjának időpontját: a Szuperliga az eredetileg tervezettnél egy héttel később, július közepén kezdődik. Az új szezonban az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK képviseli Székelyföldet az élvonalban.

Tizenegyesdráma a KSE meccsén, az újdonsült bajnok négyet lőtt a Sepsi OSK II-nek

A papírformának megfelelően alakult a rájátszás utolsó fordulója a labdarúgó 3. Liga 1-es csoportjában: az éllovas Cetatea simán győzött a Sepsi OSK II. ellen és ezzel feljutott, míg a KSE-nek sikerült ismét borsot törnie a Gura Humorului orra alá.

Demény Norbert: a folytonosság előrelépést hozhat az SZFC-nél

A Székelyudvarhelyi FC vezetőedzője, Demény Norbert a keretösszeállítás nehézségeiről, a moldvai csoport sajátosságairól, az utazások terhéről is beszélt az idényértékelő interjúban. Szerinte Székelyudvarhelynek a másodosztályban lenne a helye.

Bukovinai szezonzáró: királycsinálók lesznek a háromszéki csapatok a 3. Ligában

A háromszéki csapatok döntenek az 1-es csoport egyenes ágú feljutójáról a 3. Liga utolsó fordulójában, a Sepsi OSK II. a listavezető Cetatea Suceava, míg a Kézdivásárhelyi SE a második helyen álló Șoimii Gura Humorului vendégeként zárja a pontvadászatot.

Ketten már feljutottak, sok mindenről dönt a 3. Liga felsőházának utolsó játéknapja

Mindössze egy forduló maradt hátra a labdarúgó 3. Liga felsőházi rájátszásából, azonban a négy csoportból eddig csak két csapat biztosította be matematikailag is a feljutását a másodosztályba. Az utolsó játéknap rengeteg izgalmat tartogat.

Két büntető döntött: döntetlent játszott utolsó hazai meccsén a Kézdivásárhelyi SE

Két tizenegyes döntött a pontosztozkodásról a Kézdivásárhelyi SE idénybeli utolsó hazai mérkőzésén, a céhes városiak a Știința Miroslavával játszottak döntetlent a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság felsőházi rájátszásának 7. fordulójában.

Kiesett, de maradna a 3. Ligában a Gyergyószentmiklósi VSK

Legyőzte a Székelyudvarhelyi FC-t a Gyergyószentmiklósi VSK a labdarúgó 3. Liga utolsó fordulójában, de nem tudta elkerülni a kiesést. Azon dolgozik a klubvezetés, hogy ősztől is ezen a szinten szerepeljen a csapat.

Ismerős arcok okozták a Sepsi OSK II. vesztét

Nem tudott meglepetést okozni a Sepsi OSK másodcsapata az erősebb játékerőt képviselő Șoimii Gura Humorului ellen, a sepsiszentgyörgyiek egygólos vereséget szenvedtek hazai pályán a labdarúgó 3. Liga felsőházi rájátszásának utolsóelőtti fordulójában.

Zsinórban harmadszor veszített, komoly bajban a Gyergyói VSK

Egy fordulóval a bajnokság vége előtt az utolsó előtti, azaz kieső helyen áll a Gyergyószentmiklósi VSK a labdarúgó 3. Ligában. Szombaton délután Vaslui-ban sem sikerült pontot szerezni.

Az utolsó pillanatokban úszott el a KSE győzelme, pont nélkül maradt a Sepsi OSK II.

A Kézdivásárhelyi SE emberhátrányban is közel állt ahhoz, hogy mindhárom pontot elhozza a Viitorul Onești otthonából, ám a hosszabbításban egyenlítettek a hazaiak, így be kellett érnie a döntetlennel. A Sepsi OSK II. a Știința Miroslava ellen kapitulált.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!